Létezett egy kor, melyben mindennél fontosabb volt a művész számára, hogy „saját hangját” megtalálja és kiteljesítse. A kezdőpont valószínűleg a romantika lehetett, végpontról egyelőre nem tudunk: a posztmodern montázs digitalizált 21. századában végleg összekeveredik eredeti és másolat.
Innen figyelve akár ódivatú is lehetne a versmegzenésítés sajátos műfaja, ahol a zenész bevallottan egy másik hangot keres: a költőét. Hogy szó sincs a műfaj elavulásáról, annak fényes bizonyítéka két új nagylemez: Gryllus Vilmos és a Misztrál együttes friss dalcsokra egyaránt nagy művészi erővel érvel a verséneklés létjogosultsága mellett.
A Kaláka törzstagjaként, az Égből pottyant mesék muzsikusaként, valamint számtalan gyereklemez szerzőjeként ismert Gryllus Vilmos hetvenévesen érett meg arra, hogy önálló albumot készítsen „komoly” versmegzenésítéseiből. Ha nem is teszünk különbséget gyerek- és felnőttdalok között (s az életmű ismerői tudják: ugyan miért is tennénk), mégis mérföldkő ez a korong. Lassan, tünődve cím alatt ugyanis tizenöt, az utóbbi években készült dal sorakozik a lemezen, melyek túl személyesek voltak ahhoz, hogy beférjenek akár az anyazenekar, akár valamelyik gyerekműsor repertoárjába. Már az első hallgatás után nyilvánvaló mindez: a szerző gyakorlatilag itt-ott díszítgetett egy szál gitárral kíséri énekét, kikerekítve a gyakran borzongató távlatokat bejáró verssorokat. Sanzonos hangütése, eszköztelen előadásmódja és takarékos hangszerelése arra int minket, hogy a versre figyeljünk, ne a zenére, hiszen az utóbbi csupán alázatos támasztéka az előbbinek. A gondolatok pedig a fülbemászó dallamok révén gyorsan szárnyra kelnek: hol édes-bús emlékeket idéznek (Molnár Krisztina Rita: Ez volt a nyár, Tóth Krisztina: Repülő, Bereményi Géza: Volt egy időszak), hol pajkosan évődnek (Áprily Lajos: Március, Tóth Krisztina: Kosztolányi emlékfutam, Szabó T. Anna: Katonadal), hol szelíden álomba ringatnak (Weöres Sándor: Szunnyadj, kisbaba, Tóth Árpád: Jó éjszakát). Meglepően sok a jólesően baktató páratlan metrum, illetve a játékidő végére megszaporodnak az életösszegző, a számvetés súlyos kérdésével küzdő költemények (Kiss Judit Ágnes: ECT, Weöres Sándor: Öröklét, József Attila: Lassan, tünődve és Talán eltűnök hirtelen). Különösen e két utóbbi megzenésítés hat ránk megrendítő erővel: lecsupaszított minimálzene és a Hej, tulipán, tulipán népdal (a Kex együttes kultikus dalát megidéző) beemelése kényszerít szembenézésre a lét drámájával.
Másképp közelít, de szintén célba talál a Misztrál együttes legújabb lemeze, amely a csapat fennállásának 25. évfordulója alkalmából visszakanyarodik a kezdeti albumok klasszikus költőválasztásaihoz. Az egyszerűen csak ARJ címet viselő korong ugyanakkor a kilencvenes évek nagysikerű Ady–Radnóti–József Attila zsebkötetére is utal, s noha a cím informatikai vonatkozása mára már elavult, a friss lemez igazi sűrítmény: merész keresztmetszet három 20. századi költőóriásunk életművéből, s egyúttal az utolsó ütemig gondosan kimunkált összmuzsika. Rögtön a nyitás élesen dörrenő vokálja megmutatja, mire számíthatunk a továbbiakban: a Kocsi-út az éjszakában megzenésítésében ott gomolyog a vers rejtélyes balsejtelme, hogy megtöretett a világ. A zenekar – ahogy szokta – most is szabadon mozog a zenei stílusok között: hallunk latinos ízekkel játszó, fennkölten szárnyaló sanzont (Radnóti: Tétova óda, József Attila: Őszi alkonyat, Ady: Ifjú szívekben élek), lélek-mélységeket boncolgató szubjektív ének-beszédet (Ady: Misztérium és Teveled az Isten), illetve elektronikus hangzásokkal kísérletező, szándékoltan töredezett megzenésítést (Radnóti: Eső esik. Fölszárad…, József Attila: Nem én kiáltok). A Gyökér a balkáni, a London (William Blake, ford. Radnóti) az angolszász népzenében mártózik meg, s frissítő újdonság a zongora korábbiaknál hangsúlyosabb jelenléte (Ady: Hiszek hitetlenül Istenben, József Attila: Altató). Megrázó látlelet a tangóharmonikával kísért Huszonnyolc év, az albumzáró Az idegen arcok rockhimnusza pedig minden bizonnyal igazi koncertkedvenccé fog válni.
Miközben mindkét lemez dalai imponáló magabiztossággal lelik meg és hozzák elénk a költők gondolatvilágát, Gryllus Vilmosnak és a Misztrál együttesnek van egy mélyebb, ám határozottan kiérezhető törekvése is: állhatatosan faggatni az ember leglényegét – s kisegíteni onnan azt a hangot, amivel az eljövendő számadáskor megszólíthatja Teremtőjét.
Gryllus Vilmos: Lassan, tünődve.
Gryllus Kiadó, 46 perc, 2021.
Misztrál: ARJ.
MACs Kft., 59 perc, 2022.
Szerző: Paksa Balázs
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. június 26-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
