Megszúrta főnökét a munkás, majd kiesett az ablakon és meghalt

Vitába keveredtek, majd megszúrta főnökét a munkás, aki viszont kiesett az ablakon és meghalt – írja a Kisalfold.hu.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint február 8-án reggel 7 óra 43 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy győri üzem telephelyén verekedés történt, amelynek során egy férfit késsel megszúrtak. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 43 és egy 54 éves férfi – munkahelyi konfliktusuk miatt – összeverekedtek.

A dulakodás során a 43 éves férfi egy késsel megszúrta vitapartnerét, majd ezt követően – eddig tisztázatlan körülmények között – kiesett az iroda ablakán és életét vesztette. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A Kisalfold.hu úgy értesült, hogy a sértettet újraélesztették, és jelenleg is életmentő műtétet végeznek rajta az orvosok.

A portál úgy tudja, az elkövetőnek az elsődleges célpontja nem a sértett volt, hanem egy magasabb szinten lévő főnöke. Az 54 éves áldozat a helyettese, de őt találta meg az elkövető.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »