Megszüntették a Fico ellen decemberben indított eljárást

Megszüntették a Fico ellen decemberben indított eljárást

Megszüntették a Robert Fico ellen decemberben indított eljárást. A Smer-SD elnökét felbujtással gyanúsították egy pozsonyi tiltakozó felvonulás kapcsán. Erről Robert Fico számolt be hétfői sajtótájékoztatóján, az eljárás megszüntetéséről jogi képviselője értesítette.

„Ha ez igaz, akkor Hamran és Mikulec belügyminiszter durva beavatkozását igazolja, hogy megakadályozzák a tüntetésen való részvételemet” – jelentette ki Fico. A Smer-SD elnökét 2021. december 16-án vezette el a rendőrség a pozsonyligetfalui Tyrš rakpartról, röviddel a tiltakozó felvonulás kezdete előtt.

Hírdetés

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a bűnüldöző szervek indítványozására járt el.

Hamran István ideiglenesen megbízott országos rendőrfőkapitány visszautasította, hogy a rendőrség eljárásának politikai háttere lett volna. Hangsúlyozta, hogy a tervezett tiltakozás idején veszélyhelyzet volt érvényben, és az ilyenkor érvényes előírások megsértésére vonatkozó felhívás miatt jártak el. Azt is leszögezte, hogy a rendőrség a jövőben is ugyanígy tesz hasonló helyzetekben, tekintet nélkül az érintettek politikai hovatartozására.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »