Megszólítók és megszólítottak

Már a címeik is fölöttébb beszédesek. Íme, a hétfői ülésen „főszereplést” kínáló kérdez-felek témái.

Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze”. /Patriae fumus igni alieno luculentior./

 Megszokott dolog, hogy az Országgyűlés ülésein nem fukarkodnak a képviselők a kérdésekkel. Egyszerű műfaj: elmondják, felolvassák, a kérdéseket, a válaszokat. Hangzatos üzenetek váltják egymást. Az ellenzék ostorozza a kormány tetteit, a kormány jelesei pedig emlékeztetve a kártevő múltra, a szebb jelenről és a még szebb jövőről elmélkednek. Időnként folyamatos a zaj, az elnök csenget, majd minden párt elégedetten megtapsolja a maga szószólóját. Így történik, mindig így történik. Íme, a hétfői ülésen  „főszereplést” kínáló, „mezítlábas”  kérdések tervezett témái.

MEGSZÓLÍTÓ

TÉMA

MEGSZÓLÍTOTT

DEMETER MÁRTA

MSZP

Mikor fejezik be végre a haveri off-shore cégek zsebének kitömését és a schengeni szabad mozgás bűnözőknek való kiárusítását?

nemzetgazdasági miniszter

MAGYAR ZOLTÁN

Jobbik

Mikor szűnhet meg a tarthatatlan helyzet a Hortobágyi Halgazdasági Zrt.-nél?

földművelésügyi miniszter

HADHÁZY ÁKOS

LMP

Kijavíthatóak-e az elfuserált regionális hulladéklerakók?

földművelésügyi miniszter

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Fidesz

Hogyan erősödhetnek a fogyasztók jogai a telefonos ügyfélszolgálatokon történő panaszkezelés és ügyintézés tekintetében?

nemzeti fejlesztési miniszter

GÚR NÁNDOR

MSZP

Miért emeli a kormányzat a béren kívüli juttatások adóterheit?

nemzetgazdasági miniszter

KEPLI LAJOS

Jobbik

Eltűnhet a balatoni szőlők 80 százaléka?

földművelésügyi miniszter

FIRTL MÁTYÁS

KDNP

Mit tehet az ünnepek békéjéért a fogyasztóvédelem?

nemzeti fejlesztési miniszter

SALLAI R. BENEDEK

LMP

Felelőtlen vagy tehetetlen, Miniszter úr, hogy az Országos Környezeti Kármentesítési Program alig halad előre, és ezzel több tízezer ember egészségét és az ivóvízkincset veszélyeztetik napról napra?

földművelésügyi miniszter

PÓCS JÁNOS

Fidesz

Ki ellen uszít a Jobbik?

külgazdasági és külügyminiszter

GŐGÖS ZOLTÁN

MSZP

Mi indokolta a mezőhegyesi nyertes, de birtokba nem lépett földbérlők kártalanítását?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

VÁGÓ SEBESTYÉN

Jobbik

Ki fizesse a számlát?

emberi erőforrások minisztere

IKOTITY ISTVÁN

LMP

Mi lesz a bajai Eötvös József Főiskolával?

emberi erőforrások minisztere

VELEZ ÁRPÁD

MSZP

A 81-es úton?

nemzeti fejlesztési miniszter

BANA TIBOR

Jobbik

Lesz-e újra szülészet-nőgyógyászat és aktív belgyógyászat Körmenden?

emberi erőforrások minisztere

SCHMUCK ERZSÉBET

LMP

Hogy számolta ki Orbán Viktor az 1,6 százalékos nyugdíjemelést?

miniszterelnök

HORVÁTH IMRE

MSZP

Soha nem épül már tovább az M3-as metró?

nemzeti fejlesztési miniszter

ANDER BALÁZS

Jobbik

Miért áldozza fel a Fidesz a magyar munkavállalókat a tőkeérdekek oltárán?

nemzetgazdasági miniszter

SCHMUCK ERZSÉBET

LMP

Miért a munkaadói járulékot csökkentik, miért nem a munkavállalóit?

nemzetgazdasági miniszter

TUKACS ISTVÁN

MSZP

Hol tart a háziorvos-hiány megszűntetése?

emberi erőforrások minisztere

KULCSÁR GERGELY

Jobbik

Orbán Viktor szerint Magyarország a sor végén kullog haderő tekintetében, egyetért a miniszterelnökkel, miniszter úr?

honvédelmi miniszter

SCHMUCK ERZSÉBET

LMP

Mikor lélegezhetnek már fel a Buda-Cash károsultjai?

igazságügyi miniszter

BURÁNY SÁNDOR

MSZP

Mikor kapják vissza a nagykőrösiek a csatorna-beruházásba fizetett önrészüket?

belügyminiszter

EGYED ZSOLT

Jobbik

Ki lesz a CETA haszonélvezője?

földművelésügyi miniszter

HERINGES ANITA

MSZP

Miért nem tesznek semmit a térségben élőkért?

emberi erőforrások minisztere

FARKAS GERGELY

Jobbik

Csak a fénymásolás? – Miért nem foglalkozik a kormány a szakmai gyakorlatok kapcsán tapasztalt problémákkal?

emberi erőforrások minisztere

LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Jobbik

Meddig adósodhatnak el még a kórházak?

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »