Megszólalt az MVSZ elnöke: mióta ellentmondtak Orbánnak, nem kapnak támogatást

Megszólalt az MVSZ elnöke: mióta ellentmondtak Orbánnak, nem kapnak támogatást

Patrubány Miklós szerint Balog Zoltánnak felelnie kell súlyos kijelentései miatt. Az MVSZ elnöke elárulta azt is, miért nem támogatja őket a kormány.

Mint arról tegnapi cikkünkben beszámoltunk, Semjén Zsolt diplomatikusan úgy fogalmazott, a kormány azért nem támogatja a Magyarok IX. Világkongresszusát, mert a szervezők nem fordultak ilyen kérelemmel a kormányhoz.
 
Sneider Tamás írásbeli kérdését, melyre végül Semjén adott választ, eredetileg Balog Zoltán miniszterhez címezte, aki korábban azt mondta, bűnbarlangnak tartja a szervező Magyarok Világszövetségét, ezért soha egyetlen fillérrel sem fogják támogatni őket.
 
Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke az Alfahírnek reagált a történtekre, az általa küldött választ teljes terjedelmében közöljük:
 
“Balog Zoltán légből kapott súlyos rágalma, amellyel a legnagyobb magyar nemzeti szervezetet és annak tagjait alaptalanul befeketítetette, legkevesebb öt büntető feljelentést vont maga után. A fideszes kétharmad minden egyes alkalommal megtagadta mentelmi jogának kiadását, megvédve a rágalmazót. Balog Zoltánnak e cselekedetéért mindenképpen felelnie kell, legkésőbb akkor, amikor megszűnik elvtelen, pártos oltalma.
 
Nem véletlen, hogy az Országgyűlés alelnöke, Sneider Tamás által neki feltett kérdésre nem ő válaszolt, hanem felettese, a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt. Balog Zoltán nem vállalja a felelősséget tetteiért.
 
Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke „az emberi aljasság jelzőkövének”, „uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember”-nek nevezte Balog Zoltánt, az általa elkövetett súlyos rágalom miatt. Kommentárom végén közlöm Rácz Sándor akkori megszólalásának teljes szövegét.
 
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válasza megkerüli a lényeget. A Magyarok Világszövetsége egy teljesen egyedi jogállású magyar szervezet, az egyik legrégebbi, de mindenképpen a legnagyobb. A Magyarok Világkongresszusa pedig az egész magyar nemzetet megtestesítő szerveződés, amelyet eleink a magyar nemzet trianoni szétszaggattatása miatt, ennek a nemzetnek a képviseletére hívtak életre 1929-ben. A Magyarok Világszövetségét a Magyarok II. Világkongresszusa alapította 1938-ban azért, hogy a Magyarok Világkongresszusának állandóan működő ügyvivő testülete legyen.
 
Semjén Zsolt is pontosan tudja, hogy mind a Magyarok Világszövetségét, mind a négyévenként ülésező Magyarok Világkongresszusát megilleti az országos költségvetésben nevesítendő támogatás. Úgy, ahogy ez történt mindig – még a Horn-kormány idején is –, mindaddig, amíg 2000-ben a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése ellent nem mondott Orbán Viktornak, és bátorkodott más személyt elnökké választani, mint akit a miniszterelnök ajánlott, elődjét, Boross Pétert. Igen, ez a költségvetési támogatás megilleti a Magyarok Világszövetségét úgy, ahogy ez ma is történik, olyan szervezetekkel, amelyek kisebbek a Magyarok Világszövetségénél, mint például a Rákóczi Szövetség, vagy a várpalotai Trianon Múzeum és más szervezetek.
 
A Fidesz szemlátomást nem tudta tizenöt év alatt sem megbocsátani, hogy nem az ő jeleltje győzött. Ezért nem jár azóta semmilyen költségvetési támogatás a Magyarok Világszövetségének. Semjén Zsolt állítása azért is álságos, mert ő pontosan tudja, hogy amikor tavaly a Magyarok Világszövetsége némely programjának támogatására pályázatot nyújtott be a Semjén Zsolt által vezetett Bethlen Gábor Alaphoz, akkor azt kommentár nélkül elutasították. Miként minden pályázatát, amelyet 2000 óta a külhoni magyarok támogatására fenntartott alapítványokhoz benyújtott…
 
Akit valóban érdekel a Magyarok Világkongresszusa, a Civil Multimédia által készített interjúból bővebbet megtudhat arról.
Végül álljon itt Rácz Sándor állásfoglalása Balog Zoltánról:
 

Állásfoglalás

2012. május 8-tól a magyar emberek számára az emberi aljasság jelzőköve Balog Zoltán. Az uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember nem képes felmérni, mekkora kárt okoz a közösségnek azzal, hogy rákényszeríti alkalmatlanságát. De a magyarság ellenségei nagy igyekezettel szeretik alkalmazni a hiányos képességű egyedeket, mert azok a legnagyobb aljasságok elkövetésére is kaphatók. Megdöbbentő a magyarok számára, akik tudják, hogyan lesznek ma politikai vezetők, hogy a magyarságot képviselő politikusok között egyetlen sem akadt, aki rendreutasította volna Balog Zoltánt, és kezdeményezte volna a politikai közéletből való kizárását. Akik némán hallgatták Balog Zoltán aljas rágalmait, azokat emlékeztetem, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”.

Budapest, 2012. május 14.

Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke”

 
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »