Megszentelték a miniszterelnök irodáját a Karmelita kolostorban

Megszentelték a miniszterelnök irodáját a Karmelita kolostorban

Átírásra került a 2020-as dátum is /Fotó: Facebook/

A karácsonyi ünnepkör végét jelző vízkereszt fontos ünnep. A farsang kezdetét jelzi, egyben azt is, hogy az egyházi liturgikus éven belül hamarosan valami új kezdődik. A farsang elmúltával ugyanis kezdetét veszi a felkészülés a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra.

Hírdetés

Vízkeresztkor három evangéliumi eseményt idézünk és ünneplünk. Jézus Krisztus a kánai menyegzőn mutatta be első csodatételét, vagyis isteni mivolta ekkor mutatkozott meg először – erre utal a görög eredetű szó, az epifánia. Hagyományosan ez a nap Jézus Jordán-beli megkeresztelkedésének, tehát a keresztség alapításának ünnepe, illetve az istenségét kinyilvánító Háromkirályok, másképpen napkeleti bölcsek érkezésének is. Könnyű belátni, hogy mindhárom esemény lényege egy: Krisztus istenségének megmutatkozása.

A vízkereszthez kötődő számos szokás egyike a házszentelés. Ennek része, hogy a házon belül egy fontos ajtó félfájára felkerül a szentelés évének dátuma, valamint a G+M+B felirat, amely a három király nevének kezdőbetűje. Január 6-án ezek a jelek kerültek fel a miniszterelnök irodájának ajtófélfájára is a Karmelita kolostorban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »