Megsértették a bírót, aki erre félbeszakította a meccset

Megsértették a bírót, aki erre félbeszakította a meccset

A vámosladányiak 2:1 arányban vezettek a peszektergenyeiek elleni összecsapásukon a lévai területi bajnokság VII. ligájában, a találkozó azonban a 81. percben váratlanul, idő előtt ért véget, állítólag a játékvezető megfenyegetése miatt.

A mindössze tizenhat éves, kevés tapasztalattal rendelkező Patrik Pizúr a piros lapot húzta elő a vendégek játékosának, Lakatos Ivánnak. A rutinos labdarúgó ekkor nem türtőztette magát és ellentmondást nem tűrően megfenyegette a játékvezetőt, aki gondolkodás nélkül hármat fújt a sípjába.

Hírdetés

„Az esetről kikértük mindkét csapat véleményét, a vezetők nézete szerint a játékvezetőnek tovább kellett volna engednie a játékot. Pizúr technikai hibát vétettˮ – fogalmazott tömören Saliga József, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. Röviddel a történtek után a fegyelmi testület is foglalkozott a kázussal. A vámosladányiakat, akik nem küldték el a mérkőzésen készült videófelvételt, 300 eurós pénzbírsággal sújtották. A peszektergenyeiek vétkes focistája tizenkét hónapon át nem léphet pályára tétmérkőzésen, a klubra pedig 100 eurós büntetést szabtak ki a sportszerűtlen viselkedésért.

A hátralévő nyolc percet utólag lejátszották, újabb gól már nem esett. „Ugyanazokat a játékosokat szerepeltethettem csak, akik korábban is nevezve voltak, de közülük csupán heten álltak rendelkezésemre. Ennek okán nem tudtunk csodát tenniˮ – jegyezte meg lapunknak Gyurján Róbert peszektergenyei edző.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »