Mégsem lesz Rogán-interjú a Bildben

Mégsem lesz Rogán-interjú a Bildben

Egyelőre nem jelent meg az az interjú a Bildben, amelyet állítólag Rogán Antal adott a német bulvárlapnak, és amelynek megjelenését korábban hétfőre várta a kabinetiroda. A legújabb verzió szerint a várva várt cikk már akkor megjelent, amikor a kabinetiroda ezt a tájékoztatást adta. Ez a cikk azonban nem a beharangozott Rogán-interjú.

Egyelőre se híre, se hamva annak a Rogán Antallal készült Bild-interjúnak, amelynek megjelenését korábban hétfőre várta a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Miután nem találtuk a mai lapszámban az interjút, felhívtuk a kabinetirodát, ahol Rogán Antal sajtómunkatársa arról számolt be, hogy az általunk keresett cikk már valójában szombaton megjelent a Bildben. Kiss-Hegyi Eszter tájékoztatása értelmében tehát az a cikk, amelyről azt mondták szombaton, hogy megjelenését hétfőre várják, valójában az a nyúlfarknyi írás, amely a Bild internetes szájtjára már péntek éjjel kikerült, és a nyomtatott lapban pedig másnap jelent meg.

Ez a cikk azonban nem interjú, hanem egy rövid tudósítás Rogán Antal találkozójáról Markus Söder bajor államminiszterrel és Armin Laschet CDU-alelnökkel, valamint arról, hogy a magyar kormány fizetett hirdetésben kampányol majd a brexit ellen a Daily Mail című brit bulvárlapban.

A sajtómunkatársnak is jeleztük csalódottságunkat, azonban ő kérdésünkre azt közölte: a miniszter interjút adott, „amiből nyilván felhasználtak bizonyos megszólalásokat a cikkhez. Tehát a németországi látogatásról készült egy cikk, ami megjelent a szombati nap folyamán.”

A cikkben a Bild Rogán Antaltól mindössze ennyit idéz: „Az Európai Unión belüli nézeteltérések ellenére is össze kell tartania Európának. A britek nem mutathatnak hátat nekünk. Szükségünk van rájuk, nem utolsósorban azért, hogy ragaszkodjunk a szabályok betartásához.”

Más cikket ígértek korábban

Az Index hírportál ma kérdésünkre megerősítette, hogy nekik szombati megkeresésükre a kabinetiroda még szintén egy szombaton elküldött válaszlevelében – tehát amikor a rövid Bild-cikk már megjelent – azt írta, hogy a beígért Bild-interjú Rogán Antallal várhatóan hétfőn lát napvilágot majd a német bulvárlapban.

A tulajdonosváltása után hirtelen kormányközeli hangvételűvé vált Origo hírportál eközben vasárnap a Bild-cikk teljes kivágatával illusztrálva közölte a német bulvárlap említett rövid, szombati cikkének összefoglalóját, kiegészítve azt Kovács Zoltán kormányszóvivő MTI-nek tett nyilatkozatával a Daily Mailben elhelyezett magyar hirdetésről.

Nem jelent meg a szembesítésen

Ismert, a Miniszterelnöki Kabinetiroda azzal indokolta Rogán Antal távolmaradását a Portik Tamással való szembesítésről a bíróságon, hogy épp abban az időpontban a politikus a Bildnek ad interjút, valamint német újságírókkal folytat háttérbeszélgetést, illetve találkozik Markus Söder bajor pénzügyi és területfejlesztési miniszterrel is Nürnbergben. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a nürnbergi találkozóról képet is mellékelt az Indexnek. Az elküldött fotót közölte rövid tudósítása mellett a Bild is. Markus Söder Facebook-oldalán ugyanerről a találkozóról tett közzé pénteken egy olyan fotót, amelyen Lesli Mandokival látható a két politikus. (A Németországban élő magyar zenésszel, aki láthatóan szívén viseli a német és magyar politikusok közötti kapcsolatokat, nem először közöl közös képet a bajor politikus,)

A várt interjúval kapcsolatban azután támadt zavar, hogy pénteken megírtuk: a Bild müncheni szerkesztőségében nem tudnak a miniszterrel készülő beszélgetésről. Kerestük a lap központi szerkesztőségét is az interjúval kapcsolatban, onnan egyelőre nem kaptunk választ.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »