Mégsem használtak vegyi fegyvereket Szíriában?

“Teljességgel hiányoznak a tárgyi bizonyítékok” az ENSZ által néhány napja közzétett jelentésből, amely azzal vádolja Damaszkuszt, hogy vegyi fegyvereket vetett be Észak-Szíriában – hangoztatta helyi idő szerint kedden New Yorkban az ENSZ tanácskozásán Bassár Dzsaafari, a véres polgárháború sújtotta Szíria ENSZ-nagykövete.

A világszervezet illetékes vizsgálóbizottsága az augusztus 24-én ismertetett beszámoló szerint három esetben egyértelműen bizonyítani tudta, az elkövetőket is azonosítva, a tömegpusztító fegyverek használatát a közel-keleti országban. Két támadás a Bassár el-Aszad vezette rezsimnek tulajdonítható, egy pedig az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek.

Dzsaafari hangsúlyozta, hogy a jelentés következtetései “teljes mértékben terrorista fegyveres csoportok szemtanúinak vallomásain alapul”

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet úgy nyilatkozott, Oroszország nem áll készen arra, hogy elfogadja az ENSZ-jelentés eredményeit. Habár a szakértők találtak olyan fegyvereket, amelyeket a bűncselekményben használtak, “nem találtak ujjlenyomatokat e fegyvereken” – fejtette ki a szíriai rezsim szövetségesének számító Oroszország nagykövete. Hozzátette, véleménye szerint még sok a megválaszolatlan kérdés.

Matthew Rycroft, Nagy-Britannia és Francois Delattra, Franciaország ENSZ-nagykövete azt követelték, hogy a világszervezet vezessen be szankciókat a szíriai vezetés ellen, amiért a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők vegyi fegyvereket vetettek be. A diplomaták háborús bűncselekmények elkövetésével vádolták Damaszkuszt.

London és Párizs “gyors és határozott” választ követelt az ENSZ Biztonsági Tanácsától az ügyben. Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete osztotta francia és brit kollégája véleményét.

A Biztonsági Tanácson a vétójoggal rendelkező Oroszország miatt nehéz lenne átvinni egy Szíriával szembeni kényszerintézkedéseket tartalmazó javaslatot.

A szóban forgó ENSZ-jelentés szerint a bizottság összesen kilenc olyan 2014-es és 2015-ös szíriai esetet vizsgált, amikor vegyi fegyvereket vetettek be, de ezek közül hat támadásnál nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani az elkövetők kilétét.

A beszámoló szerint a vizsgálóbizottság bizonyítottnak tekinti, hogy a szíriai hadsereg 2014. április 21-én és 2015. március 16-án az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány két falujában mérgesgázt vetett be, egyik esetben minden bizonnyal klórgázt. A mérgező anyagokat a szíriai légierő helikoptereiről dobták le a két településre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »