Mégsem adja vissza mandátumát Dúró Dóra

Mégsem adja vissza mandátumát Dúró Dóra

Dúró Dóra úgy döntött, hogy a Jobbik felszólítása ellenére sem adja vissza a parlamenti mandátumát. A Facebookon azt írta, kizárólag akkor adja vissza a mandátumot, ha azt Toroczkai László ásotthalmi polgármester, vagy olyan politikus kapja, aki a Jobbik választás utáni tisztújító kongresszusán a győztes és jelenlegi vezetés ellen szavazott.

Hírdetés

„Amennyiben az elnökség nem hajlandó Toroczkai László vagy más, a kongresszus 46 százalékának akaratát hűen képviselő jelöltnek adni mandátumomat, akkor annak végső sorsát a június 23-ai gyűléstől teszem függővé” – jelentette ki Dúró Dóra.

A Jobbik parlamenti képviselőcsoportja május végén döntött úgy, hogy Dúrót kizárják a parlamenti frakcióból. A jobbikosok azt is szerették volna, ha a külön esküjük értelmében Dúró visszaadja a mandátumát: „amennyiben a Jobbik Országos Elnökségének kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válok, úgy képviselői mandátumomat azonnal visszaadom. Isten engem úgy segéljen” – szól a szöveg. A politikus most azt írta, hogy „lehetetlennek tűnik az olykor egymásba ütköző pontoknak (és hasonlóan ellentétes értelmezéseknek-elvárásoknak) mind megfelelni”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »