Megrendítő és felháborító a székely hazafiak bebörtönzése! – Morvai Krisztina közleménye (videóval)

Magyar emberként és magyar emberi jogokkal foglalkozó jogászként mélyen megrendített, és felháborított Beke István és Szőcs Zoltán székely hazafiak bebörtönzése. Büntetőügyüket kezdettől fogva figyelemmel kísértem, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy kizárólag az eljárás megszüntetése, illetve a teljes felmentés lenne igazságos döntés esetükben. Sajnos nem egyedülálló eset, hogy a büntetőjogot visszaélésszerűen politikai célokra használják fel. A magam részéről a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetőjével Dr. Gaudi-Nagy Tamással és nemzeti jogvédő kollégáimmal együtt mindent meg fogok tenni a hazafiak kiszabadítása és az eljárás igazságos lezárása érdekében. Nagyon fontos, hogy minél többen megismerjék az ügy hátterét és a hazafiak és családjuk valós (patrióta) tevékenységét, tisztaságát és tisztességességét. Ennek érdekében újratöltve bemutatjuk azokat a dokumentumfilmeket, amelyeket a két családról készítettünk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogvédő-monitorozó útja keretében, illetve azon felszólalásaimat, amelyeket az üggyel összefüggésben elmondtam az eljárás előző szakaszában.

Aki Beke Istvánt, Szőcs Zoltánt, és családjaikat, valamint a nemzetért folytatott tevékenységeiket megismerte, pontosan tisztában van vele, hogy az ellenük folyó büntetőeljárás gyalázatos, hamis vádakon és manipulált bizonyítékokon alapszik, és a büntetőügy célja a magyarok emberi méltóságának és jogainak sárba tiprása.

Kérem, hogy az ügy fontosságára való tekintettel minél többen osszák meg ezeket az anyagokat. 

Szabadságot a politikai foglyoknak, szabadságot Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak!

Szeretettel:

Morvai Krisztina 

Jogfosztottságban – meddig? Erdély ma, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzésének tükrében

Székely hazafiak terrorizmussal gyanúsítva

Secui suspectați de terorism

Szekler patriots accused with terrorism

“Ceausescu rég meghalt, de az erdélyi magyarok jogfosztottsága megmaradt”

Morvai a kézdivásárhelyi Beke István önkényes letartóztatásáról és a valódi terrorizmusról az EP-ben (videóval)

Önkényes és elfogadhatatlan büntetőeljárás! Morvai a székely Beke-ügyről

Ez a dokumentumfilm pedig bemutatja – egyebek mellett – miért kell küzdeniük az erdélyi magyaroknak:

Magyar könnyek a román bíróságon

Lacrimi unguresti la Judecatoria din Romania

Hungarian tears at the Romanian Court


Forrás:morvaikrisztina.hu
Tovább a cikkre »