Megpróbálhatták megvesztegetni Tanyi György ügyvédjét

Megpróbálhatták megvesztegetni Tanyi György ügyvédjét

A több mint húsz évvel ezelőtti gyilkossági kísérlet miatt nyáron első fokon elítélt Tanyi György büntetőeljárásához kapcsolódó vesztegetési ügy tárgyalása kezdődött szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB).

J. Róbert vállalkozót, az Egymásért alapítvány volt vezetőjét azzal vádolják, hogy Tanyi ügyvédjét, Kadlót Erzsébetet idén februárban arra próbálta rávenni, beszélje rá házi őrizetben lévő ügyfelét, Pintér Sándor belügyminiszterre terhelő iratokkal együtt szökjön külföldre. Majd mikor az ügyvédnő ezt elutasította, húszmillió forintot ajánlott fel – szól a vád.

A vádlott a bíróság előtt előadott vallomásában úgy reagált, semmi ilyet nem mondott. Kifejtette, eleve

nonszensznek tartja, hogy ha valakinek terhelő iratai vannak a belügyminiszterre, miért adná oda azokat egy eleve szorult helyzetben lévő, súlyos bűncselekménnyel vádolt embernek,

aki ellen ráadásul szökés esetén nemzetközi körözést is kiadnának. Hozzátette, ha vannak ilyen, Pintér Sándornak kellemetlen dokumentumok, azokat nyilván elektronikusan is lehet tárolni, külföldre küldeni.

Kadlót Erzsébethez vallomása szerint azért ment el, mert egy másik jogász ajánlotta az ügyvédnőt zálogjogi problémája kapcsán. – Korábban azt sem tudtam, hogy Kadlót Erzsébet nevű személy létezik – jelentette ki. J. Róbert elismerte, hogy valóban megkérdezte, „Pintér fogja-e még Tanyi György kezét”, illetve hogy tett egy ajánlatot az ügyvédnőnek, miszerint ha védencének van terhelő bizonyítéka a miniszterre, az őt érdekelné.

Az ügyvédnő viszont másra emlékszik. A kézfogós kérdés kapcsán felidézte, rögtön tudta, mire célzott a vádlott: korábbi pletykák szerint Pintér Sándor akkor főkapitánynak köze lehetett ahhoz, hogy a ’96-os merénylet nyomozását annak idején nagyon hamar, eredménytelenül lezárták. Kadlót visszaemlékezett, J. Róbert így folytatta a februári diskurzust:

„Ha Pintér elengedte a kezét, akkor el fogják ítélni. Ezeknek nem olyanok az erkölcseik, mint önöknek”. 

A férfi szerinte azt is megemlítette, hogy „az ügyvédnőt is elütheti egy busz”; ellenben ha segít, 20 milliót kereshet.

– Szó szerint azt mondta, „segítsünk ennek a kis cigánygyereknek” – mondta Kadlót Erzsébet, aki szerint ezután arról beszélt J., hogy Tanyinak külföldre kellene vinnie mások által átadott, a miniszterre terhelő dokumentumokat, „mert külföldön most vevők mindenre Pintérrel kapcsolatban”.

– Erre megkérdeztem, hogy gondolja, hiszen házi őrizetben van. Azt felelte, ne vicceljek, hogy a nyomkövetőt Tanyi nem tudja levenni, és amúgy sem hiszi, hogy éjszakánként nem jár ki – számolt be az ügyvédnő a párbeszéd végéről. A tanú emlékei szerint J. Róbert suttogott, ezért nem mindent értett az elmondottakból, de a vallomásában felidézett közlések biztosan elhangzottak.

Kadlót Erzsébet a látogatás után felhívta ügyfelét, Tanyi Györgyöt, és figyelmeztetette, ha őt is megkeresik hasonlókkal eszébe se jusson szökni, vagy hevesen reagálni. Tanyi feljelentést tett a történtek miatt.

J. Róbert az elmúlt nyolc hónapot előzetes letartóztatásban töltötte, a szerdai tárgyaláson azonban a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra enyhítettek – a vádlottról levették a vezetőszárat. Ellene két másik büntetőeljárás van folyamatban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »