Megnyitották Kaníziusz Szent Péter jubileumi évét Innsbruckban

Megnyitották Kaníziusz Szent Péter jubileumi évét Innsbruckban

Május 8-án ünnepli az Egyház Kaníziusz Szent Péter egyháztanító születésének 500. évfordulóját. A Jézus Társasága papja a katolikus reformáció kiemelkedő alakja volt a 16. században. Ő volt a német jezsuita tartomány első tagja és elöljárója, és ő alapította meg az innsbrucki jezsuita kollégiumot. Az osztrák tartományi székhelyen január 10-én hivatalosan is megkezdődtek a centenáriumi ünnepségek.

Hermann Glettler innsbrucki megyéspüspök nyitotta meg a Kaníziusz-évet szentmise keretében, amit a közszolgálati rádióban közvetítettek.

Nem a nagy események éve lesz ez – olvasható az innsbrucki egyházmegye honlapján –, hanem az „500 szív tüze” éve, a hit és a szeretet apró tanúságtételeié, amelyek megvalósítására hívnak minden hívőt.

Ez az év lehetőséget kínál Kaníziusz Szent Péter, a „szívével hívő” szent példájának gyakorlatba ültetésére. A jezsuita pap ugyanakkor cselekvő ember és a hit tanúságtevője is volt, különösen az oktatás területén, amint azt fontos írásai és az általa alapított számos jezsuita oktatási központ is tanúsítja, melyeket német területeken, egy különösen nehéz időszakban, a protestáns reformáció idején hozott létre.

Hírdetés

„Ma is új lendületre és új dinamikára van szükség a hit átadásához” – olvasható a közleményben. Az egyházmegye ezért „az Egyház életének sokszínűségét és elevenségét megmutató kezdeményezéseket indít annak érdekében, hogy tartós hatást érjenek el, és támogassák az embereket a mindennapi élet kihívásaiban, valamint olyan projekteket segítsenek, amelyek túlmutatnak az Egyház látóhatárain”. Új kezdeményezések kidolgozására, illetve a meglévők értékes felhasználására buzdít az egyházmegye.

„Egyházként nem akarunk elbújni, inkább valami újat akarunk tenni, hogy minél több emberrel megosszuk a hit kincsét. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy tanuljunk egymástól” – hangsúlyozta Hermann Glettler püspök.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »