Megnyitotta kapuit a gútai mezővárosi termelői piac – Képekkel

Megnyitotta kapuit a gútai mezővárosi termelői piac – Képekkel

Dísztökök, szájmaszkok, mézek éís kézműves termékek sokasága várta az érdeklődőket a gútai vízimalomnál. 

Első alkalommal tartottak piacot a szemet gyönyörködtető helyszínen. Az őszi színek csak növelték az érdeklődők kedvét.

A szomorkás időjárás ellenére szép számmal érkeztek látogatók a gútai vízimalomhoz, egy kis piacozásra. A szombati napon mintegy harmincöt árus kínálta eladásra portékáját. A Körkép.sk az évszak jellegzetességeit figyelte meg köztük. A vásárlók körében a legnépszerűbbek a foghagymafonat, a tök és a tökmag volt. Természetesen, a főzésre készülők nem hagyták ki kosaraikból a fűszerpaprikát sem.

Egy kislány örömmel figyelte édesanyját, ahogy válogat, miközben egy linzert eszegetett. Lévén, hogy az arcmaszkoknak továbbra is nagya divatja, ezekből is bőséges volt a kínálat. De népszerűek voltak a mézborok és a látványos kézműves alkotások is. Gútán is sokan vásárolták a lenvedulakészítményeket. Fotózásunk közben az eladó picit sajnálkozva mondta, hogy: “Kár, hogy a fénykép az illatot nem adja vissza!” És igaza volt, hiszen a portékánál igazi illatáradat fogadta az oda érkezőket.

A szervezők célja ezúttal is az volt, hogy minél több termelőt, kézművest ismerjenek meg a vásárlók. Gútán a helyi vízimalomnál kaptak teret az eladók, hogy bemutassák portékáikat.

Izgalmak, lóerő és kikapcsolódás Gútán – Képekkel

Hírdetés

A szeptember 26-án debütáló helyi mezővárosi termelői piac sikeresnek bizonyult. A háztájisok közül többen is elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat. Tapasztalataik szerint kedves emberek a gútaiak és a környékbéliek. Értékelték azt is, hogy  vevők az elkészítési folyamatról, összetételekről is érdeklődtek. Mindenki nagyon várja már a következő alkalmat.

További képeink:

Laky Erzsébet


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »