Megnyitja Biden az amerikai hadsereget a transzneműek előtt

Megnyitja Biden az amerikai hadsereget a transzneműek előtt

Még ezen a héten megnyithatja Joe Biden az amerikai hadsereget a transzneműek előtt, eltörölve Donald Trump leköszönő elnök tilalmát.

Biden ezt akkor jelentette be, amikor az új védelmi miniszterével, Lloyd Austinnal megbeszélt találkozóra ment a Fehér Házban – írja a Hirado.

„Biden elnök szerint a nemi identitás nem akadályozhatja a katonai szolgálatot,

hiszen Amerika ereje sokszínűségében rejlik” – fejtette ki hétfőn Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára.

Az LMBTQ aktivistái által korábban „kegyetlennek” nevezett rendelkezés eredetileg automatikusan működött szinte az USA alapítása óta, ezeket az embereket felmentették a katonaságtól.

Az első változást Barack Obama elnöksége jelentette. 2016-ban Ash Carter védelmi miniszter közölte, hogy a hadseregben transzneműek is szolgálhatnak. A haderőnél 2017. július 1-jére tűzték ki az első olyan időpontot, amikor a transzneműek is bevonulhatnak.

Hírdetés

Új műsorhoz…

Csakhogy addigra hivatalba lépett Donald Trump, akinek az adminisztrációja késleltette a transzneműek felvételének dátumát, és további tanulmányokat kért annak megállapítására, hogy szolgálatuk engedélyezése befolyásolja-e a katonai készültséget, hatékonyságot.

Trump egy idő múlva a szokásos határozottsággal járt el: tweet-bejegyzést tett közzé, miszerint kormánya nem engedi, hogy transzneműek „bármilyen minőségben” szolgálatot teljesíthessenek a hadseregnél.

„A katonaságunknak a döntő és mindent elsöprő győzelemre kell összpontosítania” – indokolta lépését az elnök, aki szerint a hatalmas orvosi költségeket és egyéb anomáliákat sem vállalhatja fel az USA hadereje.

Végül 2019 áprilisában az amerikai védelmi minisztérium fellazította a teljes tilalmat,

de megtiltotta a nemváltoztató műtéteket, s megkövetelte, hogy a katona a születési neme szerint szolgáljon.

Lloyd Austin, az új védelmi miniszter a hétvégén az őt meghallgató szenátoroknak elmondta, hogy támogatja a tilalom feloldását.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »