Megnyílt a Szépművészeti Múzeum – Rögtön egy Leonardo da Vinci kamarakiállítással

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum – Rögtön egy Leonardo da Vinci kamarakiállítással

Az ókortól a barokkig tekintik át az egyetemes és magyar képzőművészet történetét az átfogó rekonstrukciót követően szerdán délben megnyílt Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának megújult egységei, az első időszaki tárlat pedig Leonardo da Vinci és a budapesti lovas címmel várja a látogatókat.

Az épület három és fél évig volt zárva, ezalatt mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületen újult meg, ismét látható például hetven év után a Román Csarnok – mondta el a sajtóbejáráson az intézmény főigazgatója.

Baán László kiemelte, hogy számos 21. századi tér is létrejött. A közönséget jelentősen megnagyobbított ruhatár várja a mélyföldszinten, immár zárható szekrényekkel, mellette kávézó és a Hősök tere felé megnyitható étterem kapott helyet, de több és korszerűbb múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.

A mélyföldszinten látható a jelentősen újragondolt egyiptomi és antik kiállítás is. Liptay Éva gyűjteményvezető elmondta: az egyiptomi tárlat minden eddiginél nagyobb térben vonultat fel az eddiginél jelentősen több, 650 műtárgyat. A több ezer éves darabok mellett számos interaktív eszköz vezet be az óegyiptomiak világába.

Hírdetés

Megmaradt a tematikus elrendezés

A tárlat tematikus elrendezése megmaradt. Szerdán a frissen felújított Michelangelo-terem nyílt meg, benne egy Magyarországon még nem látott bőségű Leonardo-kiállítással.

A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet és az új kiállításokat, a Szépművészeti Múzeum összes kiállítótere 2019 nyarán nyílik meg a közönség előtt.

hirado.hu

Nyitókép: MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »