Megnevezték az unió válságainak felelőseit

Konkrét felelősei vannak az Európát érő válságoknak – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő csütörtökön a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió reggeli műsorában, majd név szerint felsorolta az általa felelősnek vélt uniós intézmények vezetőit, és az Európai Unió mélyreható reformját sürgette.

A lengyel kormányfőnél többek között arról az egyeztetésről tudakozódtak, amelyet Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével tartott kedden Varsóban. Szydlo elmondta: Tusktól eltérően értékeli az EU helyzetét, ő maga úgy látja, hogy a közösség reformokra szorul, „mégpedig nagyon mélyrehatókra”. „Talán az alapszerződések módosításáról is kell beszélnünk” – tette hozzá.

„Akik nem időben, nem megfelelő módon reagáltak”

Értékelése szerint az eddigi uniós politika válsághoz vezetett. „Ennek a válságnak konkrét nevei vannak: azoké a vezetőké, akik nem időben, nem megfelelő módon reagáltak” – mondta, majd Tuskon kívül név szerint említette az Európai Parlament (EP) elnökét, Martin Schulzot, valamint az Európai Bizottság élén álló Jean-Claude Junckert.

„Ők ma az EU-nak olyan modelljét próbálják javasolni, amely nem tér el az eddigitől, és azt állítják: nem történt semmi baj” – bírálta az uniós vezetőket Szydlo, megjegyezve, hogy „az eddigi EU éppen szétesőben van”, reformok híján újabb tagállamok is kiléphetnek, ezt pedig reformokkal kell megakadályozni.

Jöhet a V4 közös álláspontja

Szydlo a beszélgetés során kilátásba helyezte: a visegrádi országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4) az EU pénteki pozsonyi informális csúcstalálkozóján, amelyet az EU jövőjének szentelnek, közös álláspontot terjeszt elő. „A V4 jelenleg az EU legállandóbb csoportja, a fő kérdésekben konszenzusra tudunk jutni” – értékelte.

A lengyel kormányfő arra a Lengyelországról szóló állásfoglalásra is kitért, amelyet szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén fogadtak el, és amely szerint a lengyel alkotmánybíróságra vonatkozó jogszabályváltozások veszélyeztetik a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot. Szydlo csodálkozásának adott hangot, hogy az EP „a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgokkal” foglalkozik, miközben az EU „ily nehéz helyzetben van”. A lengyel ellenzék által kezdeményezett EP-vitának szerinte nem volt formális alapja, „egyszerűen csak bizonyos politikai fogásról volt szó”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »