Megmutatni a szakrális fényt az embereknek – Bészabó András festőművész kiállítása

Megmutatni a szakrális fényt az embereknek – Bészabó András festőművész kiállítása

Április 1-jén este a Párbeszéd Házában került sor Bészabó András festőművész Párbeszéd a megszentelt fénnyel című kiállításának a megnyitójára. A tárlatot Horváth Árpád SJ nyitotta meg.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Horváth Árpád a kiállítás címével kapcsolatban emlékeztetett rá: húsvét nyolcadában vagyunk, ezt a hetet fényes hétnek is nevezzük, ezért valódi ünnep, hogy éppen most nyílik meg ez a tárlat. A Párbeszéd Házának célja, hogy teret adjon minden olyan dialógusnak, amely fényt hoz ebbe a világba. A keresztény hitben a világosság, a fény alapvetően fontos kifejező eszköz. A karácsonyt egy fényjelenség jelzi, a betlehemi csillag, a nagyszombati húsvéti szertartást pedig a tűz megszentelésével kezdjük, a templomon kívül, a szabad ég alatt, amikor már lemegy a nap és sötét van. Horváth Árpád megemlítette Bészabó András egyik tárlaton látható festményét, Mikor pedig eljött az időnek teljessége: ez Jézus születésének a hírüladását ábrázolja, de Gábriel angyal nem látható rajta: csak a térdeplő Szűz Mária, és az ablakon beömlő fény. A keresztény művészet ugyanazt fejezi ki a művészet, mint az egyház a hit nyelvén. A hit fénye azt világítja meg, ami van – mondta Horváth Árpád. Hozzátette: a keresztény vallás nem telepszik ránk, nem úgy kér magának teret, hogy korlátozza az életünket, hanem megvilágítja Isten fényével azt, ami van, hogy a szeretet, a hit, a reménység fényében ne csak a felületet lássuk, hanem a mélységet is, az összefüggéseket, a lényeget. Horváth Árpád leszögezte: Bészabó András festményeinek a mondanivalója nem a semmiből építkezik, hanem jól ismert szimbólumokra, értékekre épül. A művészet attól hiteles, hogy az alkotó képes rávilágítani, megjeleníteni mindazt, ami közös bennünk, amit közösen keresünk. A képek központi eleme a fény, ennek forrása pedig az alkotások többségénél belülről áramlik kifelé.

A jezsuita szerzetes felhívta a figyelmet Bészabó András képeinek a dinamizmusára. Ott van bennük a korunkat jellemző bizonytalanság, ingoványosság, de az elrendeződés reménye is. Mintha iránya lenne a dinamizmusnak, a mozgásnak. A képek által megjelenített szimbólumok – például a kereszt, a Szent Korona, a palást – támpontok, amelyeket értünk, mert közös a sorsunk, él bennünk ezeknek a jelképeknek a fénye, melyeket megjelenítenek. A képeket nézve szinte testvérekké, sorstársakká válunk. A festmények nem diszharmóniát fejeznek ki, hanem megbékélt feszültséget. A jezsuita szerzetes kiemelte a Saulból Szent Pál című festményt, hangsúlyozva: nem Saul, nem is Pál az, aki világít, hanem a fény jön át rajta, áramlik egy civilizációra, egy központi elrendezésből mindenre, ami van. Egyúttal rámutatott: a keresztény művészet a keresztény szimbólumokat, értékrendet hozza elő, mutatja meg. Bészabó András kiállítása nemcsak azért sorolható be a keresztény művészet világába, mert ezeket a szimbólumokat, értékrendeket villantja fel a képek többsége, hanem mert reményt fakaszt ingoványos világunkban, előremutat, azt sugallva, hogy van Gazdája a világnak, aki rávilágít a támpontokra, rendet tesz a sokszor összekuszálódott valóságban. Létezik az a rejtelmes gondviselés, amely a művészet által is meg akar szólítani minket, hogy legyen bátorságunk egyrészt magunkba, másrészt messzebbre tekinteni. Engedjük, hogy a fény áthatolhasson rajtunk is, mint ahogy Szent Pálnál látjuk, vagy több más képnél is, melyeknél szintén a belső fény világít. Keresztény ember számára ezek a festmények nagyon sokat jelentenek. Felismerhetjük bennük azt a dinamizmust, vágyat, közös értéket, ami ott lappang mindnyájunkban, és amelyek révén sorstársakká, közösséggé válhatunk.

Horváth Árpád felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy Bészabó András festményein a fény mintha nem férne el a keretben, mintha ki akarna onnan törni. A keresztény hit és művészet lényege, hogy nem tarthatjuk meg a hitünket magunknak, meg kell világítanunk azt, ami van, nem rejthetjük ágy alá a mécsest, a lámpást, a hegyre épült várost mindenki látja, ahogy azt az evangélium is írja. A fény az élni akar, nem önmagáért van, hanem, hogy életet fakasszon – mondta Horváth Árpád.

A kiállítás megnyitóján a művész, Bészabó András is felszólalt, megosztva súlyos aggodalmait a napjainkban tapasztalható lelki és szellemi hanyatlással kapcsolatban. Elmondta: az utóbbi időben perlekedik önmagával, a világgal és bizonyos értelemben a Jóistennel is, hogy miért torzult el ennyire a világ? Ez a torzulás folyamatos, mintha egy kilencven fokos szakadék szélén állnánk – szögezte le a művész. Emiatt egyre többször apokaliptikus hangulat keríti hatalmába, a tárlaton is láthatók az Apokalipszis és A hét pecsét értelmezése című festményei. A Labirintus című képére utalva pedig kifejtette: jelenleg az egész világot – benne természetesen Európát is – egy hatalmas labirintusnak látja. Önmagában az nem baj, ha valaki betéved a labirintusba, a lényeg, hogy a benne lévő elágazásokban legyen ott a szellemi fény, amely a kiutat mutatja. Ám elsősorban Európában nagyon sok elágazásnál kialudtak a fények. Az emberek tapogatóznak, de nem találnak ki, és ez borzalmas dolog. Egyre kevesebb az a fény, amely az értéket, az utat mutatja. Bészabó András soha nem érezte jobban szükségét annak, hogy megpróbáljunk együtt gondolkodni és cselekedni, hogy megtaláljuk a labirintusból kivezető utat, és rátaláljunk újra a fényre. A művész figyelmeztetett: a hit akkor ér valamit, ha cselekvő. Ő a festményeivel megpróbálja azokra az irányjelző pontokra felhívni a figyelmet, amelyek fontosak. Felidézte: a közelmúltban egyházi vezetőkkel beszélgetve feltárta előttük az aggodalmait, ők pedig így reagáltak: nincs mit csodálkozni azon, hogy idáig jutottunk, egyes nyugati országokban – Belgiumban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Franciaországban – egyre nagyobb számban adják el a templomokat, és a szent helyekre bútorgyárakat, diszkókat telepítenek. Párizsban például az egyik középkori templomot Tescóvá alakították át.

Bészabó András hangsúlyozta: sokan félnek attól, hogy idegen kultúrák népei szállnak meg bennünket, de lehet, sőt biztos, hogy a baj bennünk van. Ha ugyanis elhanyagoljuk a saját kultúránkat, értékeinket, nem tartjuk meg a nemzeti és keresztény gyökereinket, akkor a fa elszárad. Európa és benne Magyarország efelé halad. Ugyanakkor reménykeltő, hogy nálunk – szemben a nyugatiak templomokat más célokra felhasználó valóságával – számtalan romokban heverő templomot újítanak fel.

A művész szerint az a legnagyobb baj, hogy napainkra a pénz lett az isten, és a Mammon bűvöletében élők nem látják meg azt az isteni fényt, ami mindenki számára megmutatja a valóságot. Ezért lenne fontos, hogy mindenkibe beleköltözzön Szent Pál Krisztustól megérintett lelke, hogy egy váratlan fordulatot véve rátaláljon a helyes irányra, az isteni fényességre. Bészabó András leszögezte: a szakrális fényt szeretné megmutatni képeivel az embereknek, és amíg képes rá, festményeivel mindvégig harcolni fog a szent igazság mellett.

Az esten közreműködött Vázsonyi János szaxofonművész. A kiállítás április 28-ig látogatható, hétköznaponként 15 és 18 óra között.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »