Meglepõ indokkal ellenzi egy szupermarket felépítését az ortodox egyház Szatmáron

Kifogásolja Szatmárnémetiben az ortodox egyház egy szupermerket felépítését az egyik ortodox templom mellé – a kifogásuk viszont annyi, hogy a szupermarket “hátat fordítana” a templomnak.

A Szatmár.ro beszámolója szerint a csütörtöki tanácsülésen, ahol a szupermarket területrendezési tervét is meg kellett volna szavazni, “három pópa és egy Jézus-ikonnal felfegyverzett idős nő” is megjelent. Az egyház képviselői azt mondják, mindenképpen meg kell változtatni a szupermarket elhelyezését, hogy ne a háta nézzen a templomra, amely egyébként több éve épül.

A tanácsülésen elhangzott, hogy a befektető egy nagy körforgalmat is kialakítana az adott kereszteződésben, ami sokat segítene a közlekedésben.

A szupermarketlánc képviselője szerint a boltjaik egy standard szerint épülnek, amin nem változtathatnak.

A területrendezési terv megszavazásakor végül nem lett meg az elégséges 12 szavazat, csupán 11, így egyelőre a tervezet elbukott.

Kereskényi Gábor polgármester Facebook-oldalán azt írta, még tesz egy próbát a két fél kibékítésére.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »