Meglelték Bétszaida romjait, ahol Jézus sokat tanított, gyógyított

Meglelték Bétszaida romjait, ahol Jézus sokat tanított, gyógyított

Egy nemzetközi kutatócsoport bukkant az elveszett Bétszaida városának romjaira Mordechai Aviam és R. Steven Notley régészdoktorok vezetésével – adta hírül augusztus 10-én a Háárec (Haaretz) izraeli napilap nyomán a Qubit. Krisztus sokat gyógyított és tanított errefelé, több ismert csodatétele is e területhez köthető, az újszövetségi források szerint legalább három apostol innen származik.

Különleges templomromokra is bukkantak, amelyek könnyen lehetnek a Péter háza fölé később épített templomnak a maradványai is.

Izrael legnagyobb édesvizű tava, a Kineret-tó (amit korábban Galileai-tengerként említettek) fontos biblikus helyszín: az Újszövetség szerint a tó mentén történtek Jézus tanításai, itt hangzott el a hegyi beszéd, valamint a csodatételeinek egy része (vízen járás, csodálatos halfogás, vihar lecsendesítése) is ide kötődik. A Biblia több olyan települést is említ a tó partjáról, amelyek valódi helyszíne máig kérdéses. Az egyik ilyen elveszett város a Kafarnaumtól nem messze eső Bétszaida, ahonnan az újszövetségi források szerint Jézusnak legalább három apostola (Fülöp, Péter és András) származott, és a Szentírás szerint Jézus itt gyógyított meg egy vak férfit, valamint itt történt az ötezer ember megvendégelését megelőző kenyérszaporítás csodája is.

A régészeknek sokáig több elképzelésük is volt arról, hogy hol terülhetett el az említett város, ezt leszűkítették aztán az el-Araj nevű ásatási területre: itt nemcsak római kori maradványokat és a zsidó településre utaló házakat találtak, hanem egy ötödik századi bizánci bazilika romjait is, amely egy Szent Péterhez intézett könyörgést tartalmazó mozaikot rejtett magában. Az apostolok vezetőjéhez intézett felirat a templom sekrestyéjében található mozaikpadló része volt, amelyet bizánci virágmintákkal díszítettek. A kutatók szerint ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az ásatások helyszíne az egykori Bétszaidát rejti magában, míg a feltárt bazilika annak az Apostolok templomának felel meg, amelyet Szent Willibald nyolcadik századi írása szerint Szent Péter és testvére, András háza fölé építettek. Utóbbit inkább valószínűsítik a régészek, egyelőre nincs száz százalékos bizonyítékuk rá. Ettől még a Szent Péternek szánt könyörgést tartalmazó felirat nagyon fontos az apostol és a bazilika kapcsolatának azonosítása szempontjából, és megerősíti a templomot a 8. században meglátogató Willibald püspök tanúvallomását, miszerint a bizánci korban a kereszténység Bétszaidában emlékezett meg Szent Péter szülőházáról, és nem Kafarnaumban, ahová csak az 1920-as évektől kezdve helyezik Péter otthonát.

Hírdetés

Josephus Flavius zsidó-római történetíró szerint Bétszaidát Heródes Fülöp fejedelem alakította át szerény halászfaluból polisszá vagyis római várossá. A történelmi feljegyzésekben azonban csak a harmadik század végéig szerepelt a település, majd közel kétszáz évre eltűnt az írásos emlékekből. A régészeti kutatások kimutatták, hogy ebben az időszakban jelentősen megemelkedett a tó vízszintje, ezért valószínűleg az áradás és az iszaposodás miatt a zsidó település jó része odaveszett.

Forrás: Qubit/Romkat.ro

Fotó: Háárec

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »