Meglátogatta a hirosimai emlékművet az amerikai külügyminiszter

Meglátogatta a hirosimai emlékművet az amerikai külügyminiszter hétfőn, hét évtizeddel azután, hogy az Egyesült Államok a második világháborúban atombombát dobott a japán városra, 140 ezer ember életét kioltva.

John Kerry az eddigi legmagasabb rangú amerikai tisztségviselő, aki Hirosimában jár. Az amerikai diplomácia vezetője a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) többi külügyminiszterével látogatta meg a hirosimai Békemúzeumot, majd koszorút helyezett el a létesítményhez csatlakozó park emlékművénél.

Kerry nem tartott beszédet, de az emlékmű vendégkönyvébe írt szavaival a béke üzenetét közvetítette a világ felé, és egy atomfegyvermentes világ mellett foglalt állást. A hét miniszter országaik nemzeti színeinek megfelelő, hajtogatott darumadarakból álló origami-füzérekkel a nyakukban hagyták el a helyszínt.

Az Egyesült Államok az egyetlen ország a világon, amely atomfegyvert vetett be. 1945. augusztus 6-án az Enola Gay névre keresztelt B-29-es bombázóról atombombát dobtak Hirosimára. Három nappal később egy másik japán várost, Nagaszakit érte amerikai atomcsapás. Ott 74 ezer ember halt meg.

“A világon mindenkinek látnia és éreznie kellene ennek az emlékműnek az erejét” – írta Kerry a vendégkönyvbe. “Ez egy kemény, rideg és figyelmen kívül nem hagyható emlékeztető nemcsak azon kötelességünkre, hogy megszüntessük a nukleáris fegyverek jelentette veszélyt, hanem arra is, hogy megerősítsük erőfeszítéseinket a háború elkerülésére általában”. “A háború az utolsó eszköz kell, hogy legyen, soha nem az első” – tette hozzá.

Kerry jelenléte mindössze néhány lépésre attól a helytől, amely fölött a bomba felrobbant, amerikai szempontból előrelépést jelent; az Egyesült Államok vezetői a helyszín politikai töltete miatt mindeddig elkerülték a várost. Hatvanöt évig tartott maga az is, hogy egy Japánban szolgáló amerikai nagykövet részt vegyen a tragédia éves megemlékezésén.

Mindazonáltal az amerikai külügyminisztérium előre jelezte, hogy Kerry nem fog bocsánatot kérni az atomtámadásért. Hírügynökségi jelentések szerint a japán kormány, illetve a túlélőket képviselő csoportok ezt nem is erőltették.

Egy tavalyi közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 56 százaléka mind a mai napig úgy gondolja, hogy az atomtámadások jogosak voltak, mert a szörnyű pusztítás nyomán Japán feladta a harcot: 1945. augusztus 15-én Hirohito császár bejelentette, hogy Japán megadja magát.

Barack Obama egyelőre nem döntött arról, hogy Hirosimába látogat-e a G7 vezetőinek Japánban tartandó májusi találkozójakor – jelentette az AP amerikai hírügynökség egy meg nem nevezett, magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva. Obama elnökségének első évében azt mondta, megtiszteltetés lenne számára egy ilyen gesztustétel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »