Megkezdte a felkészülést a Komáromi FC, Radványi nem tervez sok változtatást a keretben

Megkezdte a felkészülést a Komáromi FC, Radványi nem tervez sok változtatást a keretben

Június 13-án megkezdte a nyári felkészülést a Komáromi FC. A szlovák országos másodosztály 2021/2022-es kiírásának negyedik helyezettje a tervek szerint öt felkészülési mérkőzést játszik le magyar és szlovák ellenfelekkel, valamint külföldi edzőtáborozásra is készülnek.

25 mezőnyjátékossal és 2 kapussal rajtolt a KFC. A klub 7 játékosnak intett búcsút, miközben többen is próbajátékon vesznek részt a liláknál, két érkezőt pedig már hivatalosan is bejelentettek.

Elsőként az új kapusedző személyéről számoltak be a komáromiak. A soron következő idényben a magyar, osztrák és szlovák élvonalban is közismert Novota János segíti a KFC kapusait a felkészülésben.

Hírdetés

A felkészülést már nem a komáromiakkal kezdte Patrik Rumanský, Patrik Abrahám, David Špak, Michal Petráš, Branislav Cicho, František Chmiel és Juhász Roland. Radványi Miklós vezetőedző a Körképnek nyilatkozva megerősítette, hogy a következő idényre is szeretné minél jobban megtartani a csapat magját, így csak olyan változtatásokat eszközölnek, melyeket nem lehet elkerülni.

Első nyári igazolásként a Slovan, DAC és Spartak Trnava korábbi játékosát, Peter Štepanovskýt jelentette be a klub. A tapasztalt, 34 éves középpályás a cseh másodosztályból tér vissza Szlovákiába, ahol az FC Zbrojovka Brnoval megnyerte a bajnokságot.

Első nyári felkészülési mérkőzését június 25-én, a Fortuna Ligából kieső Pohronie csapata ellen játssza a Radványi-legénység, majd június 29-én az első osztályba bajnokként feljutó Zólyombrézó csapata ellen lépnek pályára. Július 2-án a Bicskei TC-vel mérik össze tudásukat a komáromiak, majd július 4-től július 9-ig Gyirmóton edzőtáboroznak, ahol 2 edzőmérkőzést is játszanak az NB I-be feljutó Vasas FC, és a Gyirmót FC Győr ellen.

Körkép.sk/KPA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »