Megkésett lépés volt a diákok beoltása a pedagógusok szerint

Ha augusztus végén oltják be kampányszerűen a gyerekeket, akkor csak október végére alakul ki náluk a védettség, amikor sok szakember szerint a járvány már újra itt lesz

– mondta az ATV reggeli műsorában Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke aki azt is furcsának tartja, hogy a kormányzat az intézményvezetőkkel szerveztetné meg az oltást.

Nemrég ugyanis levelet kaptak az iskolák, hogy értesítsék a szülőket arról, lesz oltási lehetőség augusztus utolsó két napján, ezért mérjék fel az igényeket. Az iskolák vállalhatták azt is, hogy oltópontok legyenek, akár az iskolaorvos is be tudja adni a Pfizer-oltást, de kérhetnek olyan orvoscsapatot, amely ezt meg tudja tenni helyben.

A pedagógusok alapfeladata az lenne, hogy a szülőktől begyűjtsék a nyilatkozatokat, hajlandók-e beoltatni a gyerekeket, majd az iskolaorvossal egyeztetni, hogy vállalják-e az oltást.

A pedagógusok nem értik, hogy mikor június végén még bent voltak az iskolában, felzárkóztattak, napközis táborokat szerveztek, miért nem akkor adták ki a feladatot, hogy a nyilatkozatokat begyűjtsék

– tette hozzá Totyik Tamás a PSZ alelnöke, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a KSH adatai alapján 600-700 ezer között van ez a korosztály, és mintegy 200 ezer olyan gyerek lehet, akit már beoltottak, vagyis 400 ezer gyerek oltását pár nap alatt akarja lebonyolítani a kormány. 

Hírdetés

Az újonnan iskolába érkezők adatait ráadásul még nem is ismerik az iskolák, ami további nehézségeket okoz. 

Ezt a körlevelet olyanok írták, akiknek nem sok köze van az oktatás rendszeréhez, csak „rálőcsölték” a pedagógusokra ennek a feladatnak a megoldását

– állítja Totyik Tamás.

A PSZ alelnöke szólt arról is hogy egyre kevesebb pedagógus marad a pályán. A  következő öt évre több mint 20 ezer tanár kiesését prognosztizálják a rendszerből. Totyik Tamás szerint ezt úgy lehetne megoldani, hogy iskolákat zárnak be, ami viszont ellentétes a kormányzat politikájával, amely 2010 óta újranyitott rengeteg vidéki iskolát.

A munkaterheket nem lehet tovább növelni, Európában a magyar tanároknak a legmagasabb a munkaterhelése. Teljesen elértéktelenedett a tanári fizetés, a pályakezdő pedagógusok bérét ki kell egészíteni ahhoz, hogy a garantált bérminimumnál magasabb legyen

– hangsúlyozta a PSZ alelnöke aki úgy vélte, ha a kieső 20 ezer főt pótolni akarják, akkor a pályakezdők fizetését legalább 60 százalékkal emelni kell ahhoz, hogy a diplomás pályakezdők bérét elérje.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »