Megjelent N. Tóth Anikó regénye: A szalamandra mosolya

Megjelent N. Tóth Anikó regénye: A szalamandra mosolya

A szalamandra főleg nedves erdőkben, hegyekben, barlangokban honos. A változás követe. Azt az üzenetet tulajdonítják neki, hogy ha éppen rossz helyzetben vagyunk, ez hamarosan megváltozik: mindenre fény derül, és megtaláljuk a válaszokat az előbb még túlságosan bonyolultnak mutatkozó kérdésekre.

Leginkább a bányászok által áhítattal tisztelt kétéltű. Selmecbánya saját szimbólumának tartja. Nem is csoda, hogy szállodákat, vendégházakat, bisztrókat neveztek el róla a városban és környékén. Sőt évente megtartják itt a Szalamandra Fesztivált, amelyen hazai és külföldi, hagyományos bányászöltözéket viselő bányászok vonulnak fel a város központjában.

N. Tóth Anikó A szalamandra mosolya című idén megjelent regényében többször is megvillan a szalamandra, valójában ő maga az a kislány, kamaszlány, fiatalasszony, korosabb asszony, idős nő – tehát a fehérnép –, akiről a történetek szólnak. A helyszín keretét a selmecbányai (egykori schemnitzi) utcák és házszámok, épületek, templomok, terek, sétányok, lépcsőfordulók, kapualjak, hegyoldalak, hegygerincek, völgyek, tárók, patakok, tavak adják, az időt az elmesélt történetek alapján, történelmi ismereteinkre hagyatkozva következtethetjük ki. A régebbi koroktól napjainkig terjednek az idősíkok, sohasem évszámokkal, hanem az elbeszélésből kitűnő utalásokkal rámutatva az éppen jelenvaló időpontra.

De miről is szól ez a remekmű? Az életről, szerelemről, házasságról, gyermeknevelésről, küszködésről, helytállásról, emberi kapcsolatokról… Az anekdoták hőse, a nő – lehet éppen Clara, Cecilke, Klára, Katarína vagy Anna – meséli el saját történetét, érzéseit, aggodalmait, vágyait.

Levél jön Samutól! Türelmetlenül bontogatom, ügyetlenül felszakítom, széthajtogatom, sebtében átfutom, s amint meggyőződöm róla, hogy semmi baj nem érte, visszatérek az elejére, nekilátok újra, komótosan, kóstolgatva, ízlelgetve a szavakat, majd megint elölről, követem a betűk rajzát, a kecses kanyarulatokat, a határozott vonalakat, a kiszélesedő, elkeskenyedő betűrészeket, szenvedélyes vonásokat, felkavarnak, megnyugtatnak, hasogat a hiány, miközben csordultig tölt a szavak öröme, s végre megállapodik a tekintetem a sarokdíszen: pompás virágok hajladoznak a papíron, a plajbász ólmos vonalait a képzelet soselátott könnyed színekre váltja, s addig nézem, amíg a virágok mögött meglátom Samu biztató, vágyakozó, kárpótló, pajkos, hálás, csábító, kérlelő mosolyát. Végül a szignó. Kampó, amire kiakasztom a szívem.”

Százával, sőt ezrével olvashatunk ilyen kecses, finom, remekbe szabott megfogalmazású, gyönyörű sorokat, amelyek a regény alakjainak bensőséges lelkivilágát tárják elénk. Máskor a mindennapi és nem mindennapi történéseket, gondokat ismerhetjük meg nagyon széles terjedelemben – a szerelemtől kezdve a gyermekáldáson át a mély gyászig. Elolvasva egy-egy szakaszt, szomjazzuk a következő történeteket, teljesen a részeseivé válunk, összefonódunk azzal az alakkal, akiről szól, s aki maga mesél érzéseiről, hangulatairól, megélt kalandjairól, örömeiről, bánatairól.

Hírdetés

Az öregecske Kochlatsch Antal orvosdoktor kislányos felesége, Anna olyan izgalmasan taglalja álombeli elraboltatását egy martalóc által, hogy hol tátva marad a szánk, hol összeszorul a gyomrunk (de talán még a lábunk köze is bizsereg), hol nagyokat kacagunk, meg néha összenézünk Ossmitz Lujza barátnémmal, mert nagyon is jól tudjuk, ki az a martalóc, aki a Paradajzra lovagol, nem is egyszer, nyergében a félájult vagy nagyon is eleven Annával…”

Ha valaki igazán jó könyvre vágyik, ezt szerezze be! Teljesen friss kiadvány, nemrég került ki a nyomdából. N. Tóth Anikó, neves hazai írónk megfogó stílusa és varázslatos elbeszélőképessége a biztosítéka annak, hogy felemelő élményben lesz része az olvasónak, ha a könyvet felüti – aztán már úgysem szabadul, mindenestül beleveti magát a történések áramlatába.

Okvetlenül ki kell emelnem az író selmecbányai sétái során készített felvételeit – díszes vagy egyszerűbb, de mindenképpen „beszélő” kapualjakról, ablakokról, ajtókról. Az ízléses és ötletes, a tartalommal összecsengő borítóterv és grafikai elrendezés Hrapka Tibor érdemleges, figyelemre méltó munkáját dicséri. A borítót Szent Katalin szobrának (a 16. század elején Selmecbányán, Schemnitzen élő és alkotó M. S. Mester műve), a háttérben Gwerk Ödön tájképének felhasználásával készítette.

Nahát! csapom össze a tenyerem, mert felismerem, hogy itt balra az Óvár, vele majdnem szemben a Leányvár, középen messze fent a Kálvária, lejjebb a városháza, jól eltakarja a mi templomunkat, csak a tornyocskáját látni, itt terpeszkedik a német templom, amott az akadémiák, itt elöl meg épp csak kikandikál egy fa koronája fölött a Klopacska tornya. Tisztára mint a valóságban. – Minek festi meg a városunkat, ha nem is idevalósi? – Vannak helyek, amelyek Isten különös gyengédségéről tanúskodnak. Ilyen zöldek sehol másutt nincsenek a világon. – Nézem a képen a zöldeket. Ilyeneket még sose láttam.”

Sok mindent mondhatnék erről az irodalmi gyöngyszemről, amelyben ugyancsak gyöngyfüzért képeznek a történetek – nőkről, férfiakról, gyermekekről, s amelyek mindenkihez egyaránt szólnak. De beszéljen maga a regény, kinek-kinek az olvasatában!

N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya, Kalligram, 2022


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »