Megjelent a Szél-járás idei első száma

Megjelent a Szél-járás idei első száma

Honismeret, irodalom, képzőművészet, fotó, színház, zene – egy helyen, a Szél-járásban. Megjelent a kulturális magazin idei első száma, benne sok érdekes olvasmánnyal.

A lap vezércikkét Honyák István írta Hogy híjával ne találtassunk címmel, amelyben így szól: „Így jutunk el ahhoz, mennyire fontos az iskola, mert aki nem Petőfi, Arany vagy József Attila versein, a Kodály gyűjtötte Gerencséri utca dallamán keresztül ismeri meg a szülei által még ápolt kultúrát, akinek nem dülleszti a mellét büszkeség attól, hogy hány Nobel-díjasa vagy olimpiai bajnoka van a magyar nemzetnek, az azt sem tartja majd fontosnak, hogy vállalja identitását és a népszámláláskor magyar nemzetiségűnek vallja magát, hogy ne fenyegessen bennünket a bibliai figyelmeztetés, mely szerint megszámláltattál és híjával találtattál“ – ez a gondolatsor most, az iskolai beíratások előtt is aktuális.

A lapban elolvashatjuk Kerék Imre, Kertai Csenger, Bobory Zoltán, Gál Sándor és Saitos Lajos verseit, Nagy Erika, Dudás Károly, Mezei László Miklós és Gecsei Ádám elbeszélését, valamint Jakubecz Márta esszérészletét. Az Életpálya rovatban Görföl Jenő Böröndi Lajossal beszélgetett, aki nemrégen ünnepelte hatvanadik születésnapját. A Honismeret rovatban Oros László Hentz Zoltánról, a Mindszenty-per egyik elítéltjéről ír. Keller-Deák Kristóf Jelentés a felvidéki magyarság hangulatáról 1935-ben címmel ad közre írást, Pálffy Lajos a szűkmarkú kiadóról, Heckenast Gusztávról ír, míg Honyák István a pozsonyi Jeszenák-sírboltot ismerteti. A Barangolóban a gombaszögi pálos monostorról olvashatnak az érdeklődők.

Hírdetés

Az idei évben Muzsnay Árpád kapta a Csemadok által alapított Fábry Zoltán-díjat, ezzel kapcsolatban a kitüntetett üzent a Felvidékre. Ugyancsak Muzsnay Árpád írását olvashatjuk a Szélfúvásban is, cikkében beszámol a sződemeteri megemlékezésről, amelyen Kölcsey Ferenc előtt tisztelegtek. Tuba László Mosonmagyaróvár várostörténeti vetélkedőjéről szól írásában, Pap Boglárka pedig a Csemadokban végzett ifjúsági munkát méltatja.

A Szél-járásban több recenziót is elolvashatnak az érdeklődők: Értékes könyv egy felvidéki faluról címmel a Dunasápújfalu értékei kiadványt Kovács László méltatta, Mezey László Miklós az Örök útitársak című antológiát és a Korom és csillagpor című verseskötetet mutatja be, Böröndi Lajos sor/tűz című verseskötetéről Kerék Imre írt recenziót, a Rettenet könyvéről, a Mosoni zsidóság története című háromrészes könyvről Böröndi Lajos írt cikket.

Kálóczy Katalin Huszár Lászlótól, míg Görföl Jenő Németh Gyulától búcsúzik a lap hasábjain.

(NT/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »