Megjelent a Fides et ratio enciklikáról szóló nemzetközi konferencia anyagát tartalmazó kötet

2020 decemberében megjelent a Varga-Jani Anna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) filozófia tanszékének tudományos munkatársa és Mezei Balázs Mihály, a tanszék professzora által szerkesztett Fides et ratio im Kontext című tanulmánykötet, mely a 2018 szeptemberében a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen megrendezett nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza német és angol nyelven.

A konferenciát a PPKE filozófiaprofesszora, Mezei Balázs által 2010 óta szorgalmazott Fides et ratio programsorozat keretében rendezték meg, amely az 1998-ban II. János Pál pápa által közreadott Fides et ratio enciklika és az ugyanezen évben a lengyel pápa által szentté avatott Szent Terézia Benedikta, Edith Stein tiszteletére állított emléket a szent pápa által az enciklikában értelmezett keresztény filozófia kérdéseinek és lehetőségeinek vizsgálatán keresztül.

Az 1998 szeptemberében megjelent Fides et ratio enciklika tematikusan a XIII. Leó pápa által 1879-ben közreadott Aeterni patris enciklikán alapul, amely Aquinói Szent Tamás szellemében a keresztény filozófia megújítását tűzte maga elé, ezáltal lendületet adva az újskolasztikus gondolkodás fejlődésének. Az enciklika 74. §-ában II. János Pál pápa a filozófia és a teológia gyümölcsöző kapcsolatát hangsúlyozza a modern filozófiai gondolkodásban, amely például John Henry Newman, Antonio Rosmini, Jacques Maritain, Etienne Gilson, Edith Stein, Dietrich von Hildebrand nevéhez kapcsolható – de itt említendő meg Erich Przywara is –, akik a 20. századi gondolkodás összefüggésében fontosnak tartották a keresztény filozófiai gondolkodás hangsúlyozását. A szent pápa értelmezése szerint: „Miközben a keresztény filozófus az ész fényénél és annak szabályai szerint érvel, mindig hagyja, hogy az a tovább lépő megérzés vezérelje, amit Isten Igéje ajándékozott neki, ezért képes olyan gondolatmenetek kibontására, amely annak számára is érthető lesz, aki az isteni kinyilatkoztatás által feltárt teljes igazságot még nem ismeri” (Fides et ratio, 104). Fides et ratio, hit és az ész jelszavak alatt a szent pápa megértette a keresztény filozófia alapvető feladatát, azaz az ész autonómiájának a hit szolgálatába való állítását, mely a hitet tárgya „észszerű” átvételére ösztönözi. Ebben a tekintetben a keresztény filozófia alatt nem egy egységes módszertanú, kanonizált filozófiai gondolkodást kell értenünk (v. ö. Fides et ratio, 49), hanem a modern és mindenkori filozófiai gondolkodásra való azon nyitottságot, amely képes párbeszédet folytatni a nem vallásos vagy más vallású filozófiákkal, ez által teremtve meg a keresztény filozófiai gondolkodás elfogadásán keresztül a keresztény hit és a hitből fakadó gondolkodás befogadását.

A vallási kérdések filozófiai gondolkodásból fakadó észszerű megválaszolásának igénye inspirálta a 2018-as budapesti konferencia koncepcióját, amely egyrészt a filozófia által tematizált vallási kérdésre a teológiában keresi a választ, másrészt a konferencia azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a teológia szemszögéből is megvilágítsa azt a problématerületet, melynek megértése az értelem belátására szorul.

A jelen kötet a 2018-as konferencia témája alapján négy fejezetre tagolódik: A Fides et Ratio enciklika aktualitása fejezetcím alá azon tanulmányokat soroljuk, amelyek filozófiai vagy teológiai szempontból is közvetlen vitába kezdenek az enciklikával. A Diskurzus a modernséggel: egyházjog és politikai gondolkodás című második fejezet azokat a tanulmányokat gyűjti egybe, amelyek tágabb értelemben folytatnak párbeszédet az enciklikával, valamint azokat, amelyek politikai és egyházi kontextusban értelmezik az enciklika jelentőségét. A Közelítések: teológia és kontinentális filozófia cím alatt a kontinentális filozófia és a fenomenológia, valamint a teológia alapján feltett, hit és az ész összefüggésére vonatkozó kérdések kerülnek kidolgozásra. A kötet utolsó fejezete Edith Stein közreműködése: hit és értelem címmel Edith Steinnek a keresztény filozófiai gondolkodásra irányuló reflexióit tárgyalja, amelynek jelentősége megmutatkozik a Szent II. János Pál Pápa által kiadott enciklopédiában is. E tekintetben a kötet különös figyelmet szentel a pápai enciklikának és annak a 20. századi teológiai gondolkodásra gyakorolt hatásának, amelyet a kötet fejezeteinek árnyalt dimenziói hoznak felszínre és reprezentálják a Fides et ratio problémakörének 21. századi elevenségét.

Hírdetés

A jelen kötet megjelentetését a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2020-as publikációs pályázata támogatta, amely támogatásért a szerkesztők hálás köszönetüket fejezik ki. Köszönetet mondanak továbbá a Traugott Bautz Verlagnak, gyors és hatékony munkájáért, valamint kötet szerzőinek áldozatos hozzájárulásukért. A kötet szerzői: Bakos Gergely OSB, Christof Betschart OCD, Rocco Buttiglione, Gájer László, Hanna-Barbara Gerl-Falkovitz, M. Fehér István, Franz-Xaver Heibl, Grzegorz Holub, Jani Anna, Agnieszka Lekka-Kowalik, M. Mezei Balázs, Puskás Attila, Szalay Mátyás, Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem, Vincze Krisztián, Peter Volek, Michael Wladika, Holger Zaborowski és Beate Beckmann-Zöller.

Anna Jani – Balázs M. Mezei: Fides et ratio im Kontext: Theologische und philosophische Annäherungen. Nordhausen: Traugott Bautz, 2020.

Szöveg: Varga-Jani Anna

Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »