Megint szórják a közpénzt: már most 7 milliárdba került a budapesti olimpia

6,579 milliárd forintot költött eddig a 2024-es olimpiai pályázatot előkészítő cég. És ez még nem minden.

 
 
Az összeg onnan derült ki, hogy a Népszabadság megszerezte a Budapest 2024 Zrt. szerződéseit. Ez sem ment egyszerűen: a cég először törvényellenesen 100 ezer forintot kért a laptól az adatokért, a hatóság azonban kimondta, hogy kötelesek kiadni a szerződéseket.
 
Ezekből kiderült, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és a fővárosi önkormányzat által tulajdonolt cég

  • 17,2 millió forintért bérel egy MNB-tulajdonban álló luxusirodát az Eiffel Palace-ban, a Kafex Ingatlanberuházó és Hasznosító Kft.-nek pedig 140 milliót fizet egy II. kerületi iroda és a hozzá tartozó parkoló bérléséért.
  • 5,155 milliárdot fizettek a PwC, valamint az Event Knowledge Services SA és M-Integrated Solution Ltd.-nek a pályázattal összefüggő tanácsokért. A szerződést később módosították és a megbízási díjat további 607 millióval megemelték.
  • 900 millió jutott Kubatov Gábor a jobbkezének számító Orosz Pál cégének, a Humán Telex Kft. a Media Insight Médiaügynökség Kft.-vel közösen.
  • 100 millióba kerültek a Siegler Ügyvédi Iroda/Weil, Gotshal & Manges LLP cégjogi tanácsai és a jogi képviselet. Az iroda magyarországi részlegének ügyvezető partnere annak az Yvonne Dedericknek a férje, aki Andy Vajnának adta tovább a TV2-t.
  • A Nézőpont intézethez tartozó Médianéző Kft. 7,6 millióért figyeli és elemzi a sajtót.
  • 6,6 millióért készíti a Margit-szigeti teniszpályák hosszú távú hasznosításáról szóló tervet a Lagardere Sports. Az nem derül ki a Népszabadság cikkéből, hogy a külföldi cégről vagy a Groupama Arénát üzemeltető magyar leányvállalatról van-e szó, utóbbiról ugyanis rebesgetik, hogy valójában nem sok köze van az anyacéghez, vezetőségében Kubatov Gábor emberei ülnek.

 
A Budapest 2024 Zrt. 6,5 milliárdos költése persze nem minden: nem tartalmazza például azt a 480 milliót, amit a hatástanulmányért és azt a 240 milliót sem, amit a pályázati kérdőív előkészítéséért fizettek a PwC nevű cégnek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »