Megint felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházát

Megint felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházát

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett.

Az elkövetők közép-európai idő szerint éjjel két óra tájban betörték a KMKSZ-székház járdára néző egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. Az épület földszinti része jelentős részben kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár.

A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat. A rendőrség a délelőtti órákra ígér részletesebb tájékoztatást az incidensről.

A mostani egy hónapon belül a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó. Valakik mindenáron destabilizálni akarják a helyzetet Kárpátalján – mutatott rá az alelnök.

Szijjártó bekéreti az ukrán nagykövetet

Bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni támadás miatt – mondta a tárca vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.

Szijjártó Péter elmondta: hajnalban beszélt Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy a hatóságok jelzései szerint ismételten idegenkezűségről van szó a szervezet irodája elleni, egy hónapon belül már második támadás esetében.

“Egészen elképesztő folyamat” zajlik Ukrajnában, a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak – jelentette ki a miniszter.

Ez látszik az ukrán parlament által elfogadott törvényekből, amelyek rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és látszik abból is, hogy Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait – közölte.

Szijjártó Péter kiemelte: mindez elfogadhatatlan, és ha Ukrajna komolyan gondolja közeledését az EU-hoz és a NATO-hoz, féken kell tudni tartania a szélsőségeseket.

Közölte: kedden bekéretik Ukrajna budapesti nagykövetét, és azonnali hatállyal visszaküldik a nagyköveti értekezletre Budapestre érkezett ungvári magyar főkonzult és kijevi nagykövetet.

Emellett a külügyminiszter kedden találkozik az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, és ismét kezdeményezi, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti részében tevékenykedjen, hanem hozzon létre állandó jelenlétet a nyugati részén, Kárpátalján is.

A külügyminiszter megjegyezte: a helyreállítási költségeket és a helyreállításig tartó működéshez szükséges forrásokat a kormány biztosítja a KMKSZ-nek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »