Meghatottan mondanak köszönetet az erbíli keresztények

Az északi-iraki Erbílben magyar segítséggel felépült iskola avatóját is bemutatja az Övék a mennyek országa dokumentumfilm-sorozat harmadik része. A Hungary Helps – Magyarország segít című programról szóló film vasárnap lesz látható a Duna Televízió műsorán.

„Tavaly az első rész akkor készült, amikor még javában tartott az Iszlám Állam  háborúja, és döbbenten tapasztaltuk milyen pusztítást végzett a háború, nemcsak fizikai értelemben, hanem az emberi lelkekben” – mondta Siklósi Beatrix  az MTVA főszerkesztője az M1 Ma reggel adásában.

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy a kormány és az adományozók nemcsak az iskolaépítésben nyújtottak segítséget, hanem az egyik teljesen romba döntött város, Teleszkof újjáépítésében is közreműködnek a Magyarország Segít (Hungary Helps) program keretében, amelynek célja, hogy a rászorulókat helyben, a saját szülőföldjükön támogassa.

Hírdetés

Az első film bemutatta azt az iraki segítségnyújtásról szóló egyezmény aláírását, amelynek következtében elindulhatott az erbíli iskola építése, így a mostani filmben már a felépült iskoláról és annak megnyitójáról forgathatott többek közt a stáb.

„Már több mint hatezer ember tért vissza Teleszkofba, ahol kezd beindulni az élet, ez többek közt a magyaroknak köszönhető” – mondta Siklósi Beatrix. Hozzátette, mindezeken felül a kormány gyógyszerekkel is támogatja az erbíli Szent József-klinikát.

„Amikor először visszatértünk tavaly május után, megfogták a kezünket, amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, és meghatottan mondtak köszönetet” – mondta Siklósi Beatrix, és hozzátette: „Lehetünk mi büszkék azért magunkra.”

A Hungary Helps – Magyarország segít című 26 perces filmet vasárnap 21 óra 25 perckor vetítik a Duna Televízióban, később pedig a mediaklikk.hu oldalon online is elérhető lesz.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »