Meghalt Netanjáhú jelentős bírálója

Meghalt Meír Dagan, az izraeli titkosszolgálat, a Moszad volt főnöke, Benjámín Netanjáhú miniszterelnök nyílt bírálója – jelentette a helyi média csütörtök reggel.

A Moszadot 2002 és 2011 között vezető nyugalmazott tábornok hetvenegy évesen, a tel-avivi Ihilov-kórházban hunyt el rákbetegség következtében.

Dagan az utóbbi években a kormányfő Iránnal és a palesztinokkal szembeni keményvonalas álláspontjának egyik legélesebb hangú kritikusa volt. Tiltakozott egy esetleges, az iráni atomlétesítmények elleni megelőző csapás ellen, és ostobaságnak nevezte Netanjáhú ez ügyben elhangzott beszédét. „A miniszterelnök stratégiai károkat okozott az iráni atom ügyével Izraelnek” – jelentette ki a politikai lépéseit általában nemzetbiztonsági érvekkel alátámasztó kormányfőt bírálva.

„Nem bízom meg a vezetésben, szerintem Benjámín Netanjáhú miniszterelnök és Naftali Bennet [a jelenlegi oktatási miniszter] Izraelt egy kétnemzetiségű állam irányába vezetik, ami számomra katasztrófát jelent, a cionista álom végét” – nyilatkozta Dagan tavaly januárban a választási kampány idején, az ellenzék oldalára állva.

Dagan úgy vélte, Netanjáhú palesztinokkal kapcsolatos politikája azzal a veszéllyel is járhat, hogy Izrael a Dél-afrikai Köztársaságban fennállt, a faji megkülönböztetésen alapuló berendezkedéshez hasonló, zsidókat és arabokat elkülönítő apartheidállammá válik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »