Meghalt Fidel Castro

Meghalt Fidel Castro

Életének kilencvenedik évében elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom „atyja”. A halálhírt fivére, Raúl Castro kubai elnök jelentette be, aki nyolc évvel ezelőtt vette át az ország vezetését bátyjától.

Fidel Castro Havannába halt meg, helyi idő szerint péntek éjszaka. „A kubai forradalom főparancsnoka éjszaka 22.29 órakor halt meg” – jelentette be Raúl Castro a National állami tévében. Azt mondta, hogy bátyja akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják. A temetés időpontja egyelőre nem ismert.

Véreskezű diktátor volt

A kubai kommunista politikus, 1965–2008 között az ország diktátora volt. Egy személyben töltötte be az elnöki és miniszterelnöki posztot és ő volt a kubai hadsereg parancsnoka, valamint egy ideig a Kubai Kommunista Párt vezetője is.

Fulgencio Batista rezsimjének megdöntése után 1959-től 1976-ig az ország miniszterelnöke volt, amikor is az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett.

1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá.

Castro valós vagy vélt ellenfeleivel keményen bánt el: több tízezerre teszik a megkínzott vagy kivégzett ellenzékiek és ellenállók számát, újabb tízezrek lélekvesztőn Floridába menekülve vesztették életüket.

2008-ban lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, 2011-ben pedig megvált első titkári posztjától is.

hirado.ro


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »