Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere (+ 2 komment)

A falu feldolgozóüzemében ma reggel találtak rá a holttestére.A hírt több forrásból is megerősítve közli a RomNet, hogy meghalt Bogdán László, Cserdi közismert polgármestere. A falu feldolgozóüzemében ma reggel találtak rá a holttestére, feltehetően önakasztás miatt vesztette életét…kata56 Nagyon nagyon sajnálom. Kivételesen értékes ember volt. Megmutatott egy olyan utat a cigányainak, és meg is csinálta velük, amelyen képesek végigmenni és kivezet a reményelen nyomorból és céltalanságból. Pótolhatatlan. Isten nyugosztalja. Remélem, nem megölték azok, akinek érdekeit sértette a tevékenysége és eredményessége. Kéne neki adni posztumusz valamilyen magas kormánykitüntetést Megérdemelné. (Nem tudom, életében kapott-e effélét, de holtában feltétlenül kijárna neki.)Nehidd El Félő, hogy nem bírta elviselni a ballib gyűlölethullámokat, amik azután érték, hogy kimondta az igazságot: „Akkor váltam egy homofób, raszszista, primitív polgármesterré bizonyos körök szemében, amikor a falumban szembesítettem a szülőket és a gyerekeket azzal, hogy nem vagány dolog fiatalon börtönbe kerülni. Ezért kezdtem el szervezni börtönlátogatásokat, amit ,,köcsögmentesítő” programnak neveztem el. (…) A cigánytelepnek volt egy olyan üzenete, hogy aki börtönbe kerül, az egy kemény gyerek, pedig ez nagyon nincs így. Az meg nem tradíció, hogy egy tizenkét éves kislány szül: ilyen cigánytradíció egyszerűen nincs, és ezt be akartam bizonyítani!”Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »