Meghalt a vérmérgezéses beteg, akit elküldtek a Honvédkórházból

Meghalt a vérmérgezéses beteg, akit elküldtek a Honvédkórházból

Szepszisbe, azaz vérmérgezésbe halt bele egy idős asszony, akit egy nappal korábban még vizsgálat nélkül küldtek el a Honvédkórház sürgősségi osztályáról – közölte az RTL Klub híradója.

A csatorna megszólaltatta az áldozat háziorvosát, Mateisz Ezsébetet, aki a tünetek észlelése után azonnal sürgősségire irányította az egyébként krónikus sebektől szenvedő asszonyt.

„Egy egyszerű vérkép alapján lehetett volna látni, hogy itt kezdődő vérmérgezésről van szó” – vélte Mateisz, a kórházban azonban a jelek szerint nem végeztek laborvizsgálatot, a beteget pedig arra hivatkozva bocsátották el, hogy beutalója szakmaiatlan volt.

Másnap már nem lehetett felkelteni kómaszerű állapotából, amit a betegség súlyosbodása okozott: ezután már hiába próbálkoztak sürgősségi ellátásban megmentésével, az asszony életét vesztette, a szepszis pedig bizonyítást nyert.

Az RTL Klub szerint a háziorvos hiába kérte a Honvédkórházat, hogy folytassanak vizsgálatot a hanyagnak tűnő eljárás miatt, az intézmény ezt elutasította, és jelezték, Mateisz Erzsébetnek nincs betekintési joga sem az ügy dokumentációjába. A csatorna nyilatkozatot kért a kórháztól is, de nem válaszoltak kérdéseikre.

http://mno.hu/

Ez már a sokadik eset, amikor a betegek hiába jutnak el az elvileg megoldást jelentő sürgősségi osztályra, nem foglalkoznak velük: egy férfi tavaly októberben halt meg a Honvédkórházban, miután a sürgősségi osztályon hosszú ideig várakozott az ellátásra – már vért hányt, annyira rosszul volt, de érdemben ekkor sem foglalkoztak vele.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »