Megfertőzte a koronavírus az egészségügyi dolgozók csaknem 4 és fél százalékát – a nap hírei

A köznevelési államtitkár szerint a koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet az őszi szünet. Franciaországban két kiskorú ellen is vádemelést javasolt a terrorelhárítási ügyész a tanárgyilkosság ügyében.

Újabb 1.423 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést Magyarországon, elhunyt 48 többségében idős, krónikus beteg. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az Operatív Törzs tájékoztatóján közölte: eddig az egészségügyi dolgozók valamivel több mint 4 és fél százaléka kapta el koronavírust. Galgóczi Ágnes az InfoRádió kérdésére úgy válaszolt, hogy az őszi szünet idején ajánlott szabadtéren megtartani a családi rendezvényeket.

A koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet – hangsúlyozta a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán az M1-en azt javasolta, hogy a gyerekek családi körben töltsék a tíznapos szünetet, ne csoportos rendezvényeken, szabadidős programokon. Úgy vélte: az iskolákban és óvodákban bevezetett megelőző intézkedések sikeresen fogják vissza a járvány terjedését. Az államtitkár felidézte, hogy az őszi szünetben minden oktatási intézményben fertőtlenítő takarítást kell végezni.

Az egygyermekeseknek is javasolja az ingatlanvásárlást a családi otthonteremtési kedvezménnyel a családokért felelős miniszter. Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a támogatás összege alacsonyabb a nagycsaládosokéhoz képest, az érintetteknek januártól nem kell illetéket fizetniük, és visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is. Hangsúlyozta: ez a két lehetőség milliós nagyságrendű segítséget nyújt.

Három kórház és négy egyetemi klinika betegei kaphatták meg Magyarországon elsőként a koronavírus elleni készítményt, a remdesivirt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Orbán Gábor arról is beszélt, hogy világjárvány idején az ellátásbiztonság múlhat a hazai gyógyszeriparon. Elmondta: a költséghatékonyság miatt Európa nagy részéből Ázsiába telepítették a gyártást. Hangsúlyozta, hogy a biztonságot jelentő hazai gyártás és raktározás nagyobb költségeket jelent, amiből minden érintettnek részt kell vállalnia.

Levonult az árhullám a Sajó-Hernád völgyében, sehol nincs már Magyarországon harmadfokú védekezés. Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője hangsúlyozta, hogy a következő napokban nem kell csapadékra számítani a vízgyűjtő területeken. A vízügyi igazgatóságokról átrendelt szakemberekre már nincs szükség a védvonalon, szerda délelőtt az Országos Műszaki Irányító Törzs is befejezte működését.

Hírdetés

Kibocsátotta a járvány miatti munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények első sorozatát az Európai Bizottság. A tagállamoknak adott kölcsönök a munkahelyek megóvásához és a foglalkoztatás szintjének fenntartásához járulnak hozzá azzal, hogy fedezik a járványhelyzetben hozott rendkívüli kiadásokat. Az összesen 17 milliárd eurós két kötvénycsomag 17 tagállamnak nyújt pénzügyi támogatást; Magyarország 504 millió euróhoz jut a finanszírozásból.

A Budapesti Közlekedési Központ megbízta a Transparency International Magyarországot a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás monitorozásával. A közlemény szerint a szervezet bevonása hozzájárul ahhoz, hogy a közbeszerzési eljárás és az ajánlatot tevők közötti verseny minél átláthatóbb és tisztességesebb legyen. A megállapodáshoz az ajánlattevők önként csatlakozhatnak. A Transparency International jelentései nyilvánosak lesznek a szervezet honlapján.

Csehországban az alapszükségleti termékeket árusító boltokon kívül bezárják az összes üzletet és szüneteltetik a legtöbb szolgáltatást. A prágai kormány rendkívüli ülése után Andrej Babis kormányfő bejelentette: a koronavírus-járvány terjedésének megfékezéséért. korlátozzák az emberek szabad mozgását is, kivételt csak a munkahelyre való eljutás, a bevásárlás és az orvos-látogatás jelent. Ma reggeltől országszerte a köztereken és az autókban is kötelező a szájmaszk viselése.

Megfertőződött az új típusú koronavírussal a járvány elleni védekezés egyik fő németországi irányítója, a szövetségi egészségügyi miniszter. A 40 éves Jens Spahn meghűléses tüneteket mutat, otthoni karanténba vonult. A délelőtti kormányülésen azonban még részt vett. A berlini kancellári hivatal közlése szerint emiatt senkinek sem kell karanténba vonulnia, mert az üléseken szigorúan érvényesítik a fertőzéshigiéniai szabályokat.

Franciaországban hét ember, köztük két kiskorú ellen javasolt vádemelést a terrorelhárítási ügyész a kegyetlen tanárgyilkosság ügyében. Egy 14 és egy 15 éves fiú azzal vádolnak, hogy pénzért cserébe megmutatták a csecsen támadónak a kiszemelt történelemtanárt. A gyanúsítottak között van a megölt tanár egyik 13 éves diákjának az apja is. Az ügyész a támadó három barátjának vád alá helyezését is javasolta.

A héten folytatódnak a tárgyalások az Európai Unióval az Egyesült Királyság és a közösség jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről. A múlt heti uniós csúcson még olyan állásfoglalás született, hogy Londonnak kell megtennie a megállapodáshoz szükséges további lépéseket, akkor a brit kormány ezt a tárgyalások végének értékelte. Ma ugyanakkor Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője elismerte, hogy a megállapodás érdekében mindkét félnek lépéseket kell tennie.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »