Megfejtették, miért olyan aránytalanul nagy az emberi agy

Megfejtették, miért olyan aránytalanul nagy az emberi agy

Amerikai kutatók azonosították azt a három gént, amely kulcsszerepet játszhatott az emberi evolúció mérföldkövének számító aránytalanul nagy agy kialakulásában.

Ez a három, csak az emberben található gén 3-4 millió évvel ezelőtt jelent meg, éppen azelőtt, hogy a Homo sapiens elődei – a kövületek szerint – látványos agykoponya-növekedést kezdtek mutatni – közölték a Cell című tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmány szerzői.

A három, szinte azonos gén, valamint egy negyedik, nem működő társuk, az úgynevezett NOTCH2NL gének olyan géncsaládból erednek, amely évmilliókkal ezelőtt jelent meg, és az embrionális fejlődésben játszik szerepet. A NOTCH2NL gének különösen aktívak az agykéreg idegi őssejtjeinek tárhelyén. Az agykéregben található a legmagasabb szintű mentális funkciók, a megismerés, a nyelv, a memória, az értelmezés és az öntudat irányítása.

Hírdetés

A kutatók azt találták, hogy ezek a gének késleltetik az embrió őssejtjeinek idegsejtté érését, ennek eredményeként nagyobb számú érett idegsejt termelődik ebben az agyi régióban.

 A majom- és emberszerű tulajdonságokkal is rendelkező Australopithecus afarensis faj nagyjából abban az időben élt Afrikában, amikorra a tudósok a négy gén megjelenését teszik.

A négy gén az ember legközelebbi genetikai rokonaiban nem található meg: az orangutánoknak nincs, a gorilláknál és a csimpánzoknál viszont megvan a gének nem működő rokona.

A Homo sapiens két, mára kihalt „unokatestvére”, a neandervölgyi és a gyenyiszovai ember azonban rendelkezett velük.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »