Megerőszakoltak és megöltek a cigányok egy kilencéves kislányt Ukrajnában – a dzsipókat kitelepítik a faluból

Lincshangulat uralkodott el a cigányokkal szemben egy dél-ukrajnai faluban, ahol holtan találtak egy kilencéves kislányt, akinek megölésével a hatóságok egy cigány férfit gyanúsítanak – tudósít az MTI, melynek eredeti hírében egyszer sem szerepel a cigány szó.

Az Ukrajnában komoly sajtóvisszhangot kiváltó ügy rendezése érdekében a járási vezetés úgy határozott, hogy kitelepítik a faluból az ott élő cigány családokat. Kiköltöztetésüket még hétfőn végre kívánják hajtani, amihez buszokat biztosítottak – közölte Valentina Sztojkova, a területileg illetékes izmajili járási adminisztráció vezetője. Hozzátette, a cigány családok beleegyeztek az elköltözésbe, megértve, hogy nem biztonságos számukra a maradás a településen.

Az ország déli részén, Odessza megyében lévő Loscsinyivka településen a múlt hét végén lángoltak fel az indulatok azután, hogy szombaton holtan találtak egy helybeli kislányt, akit az orvosszakértői vizsgálat szerint megerőszakoltak és több késszúrással megöltek.

A bűncselekmény elkövetésével a hatóságok egy húszéves cigányt gyanúsítanak, aki először beismerte a tett elkövetését, ám később – hogy, hogy nem – mindent tagadott. A gyanúsított jelenleg előzetes letartóztatásban van.

A helyiek látogatása a cigányputriknál

A kislány halála miatt felháborodott helyi lakosok rátámadtak a cigányok házaira, ablakokat zúztak be, bútorokat törtek, egy házat fel is gyújtottak.

Vasárnap délután a falubeliek tiltakozó menetben vonultak mintegy másfél százan a járási hivatal elé, követelve a cigányok kitelepítését, amit végül a helyi adminisztráció támogatott, hogy ily módon állítsák helyre a nyugalmat a kistelepülésen. A járási vezetés elismerte, hogy másképpen képtelen véget vetni a rendbontásoknak, és szavatolni a cigányok biztonságát. Sztojkova magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy a környéken egy rendőrőrs jut három falura.

Kitelepítéssel szavatolják a cigányok biztonságát

A hivatalvezető szavai szerint a faluban élő nyolc cigány család közül kettőnek volt saját ingatlana, a többiek albérletben laktak. Sztojkova leszögezte, hogy a járási vezetés gondoskodik a loscsinyivkai cigányok más településeken történő elhelyezéséről.

(Kuruc.info – MTI – RIA Novoszty nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »