Megerősítenék az ortodox egyházak közötti köteléket

Megerősítenék az ortodox egyházak közötti köteléket

Augusztus 31-én, pénteken Kirill moszkvai pátriárka Isztambulba utazik, hogy találkozzon Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával a Fanarban – írja az Osservatore Romano vatikáni napilap augusztus 8-i számában.

A látogatás célja, hogy a közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket megvitassák. A találkozó tervét megerősítette mindkét pátriárkátus.

–fogalmazott Nyikolaj Danilevics főpap, a moszkvai pátriárkátus egyházi külkapcsolatai irodájának alelnöke.

Nyikolaj Balasov főpap, a másik alelnök hangsúlyozta, hogy a megbeszélés napirendje még egyeztetés alatt áll. Júliusban egy konstantinápolyi küldöttség utazott Moszkvába és találkozott Kirill pátriárkával. Ez megteremtette az alapokat a következő csúcstalálkozóra.

Bertalan és Kirill pátriárka korábbi találkozói

Bertalan és Kirill pátriárka előző találkozójára 2016 januárjában került sor az autokefál helyi ortodox egyházak elöljáróinak az ún. synaxisán, tanácskozásán a svájci Chambésy-ben.

A két pátriárka még további négy alkalommal találkozott egymással: 2014 márciusában Isztambulban, 2013 októberébn Podgoricában, 2010 májusában Moszkvában és 2009 júliusában Fanarban.

Forrás és kép: Vaticannews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »