Megérkeztek Donbaszba az első mozgósított orosz tartalékosok

Megérkeztek Donbaszba az első mozgósított orosz tartalékosok

A Vlagyimir Putyin orosz elnök által meghirdetett részleges mozgósítás keretében behívott első tartalékosok már megérkeztek Luhanszk és Donyeck térségébe – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

„A mozgósított katonák a Donyecki Népköztársaságban abszolválják harci kiképzésüket“

– jelentette be a tárca a Telegramon.

Emellett az orosz védelmi minisztérium egy videót is közzétett, amelyen katonák láthatók lőgyakorlat közben. Az orosz hadsereg korábban már tájékoztatást adott ki arról, hogy tartalékosok érkeznek a luhanszki régió területére – emlékeztet a DPA.

Hírdetés

A kelet-ukrajnai Donbasz régió területén található két fentebb említett területen az orosz csapatok a közelmúltban védekezésbe léptek, és vissza kellett vonulniuk a stratégiailag fontos Liman városból. Az ukrán csapatok most a Szvatove, Kreminna és Rubizsne városok csomópontjait veszik célba azzal a céllal, hogy az ezeken a területeken állomásozó orosz katonákat bekerítsék, vagy visszavonulásra kényszerítsék. Ezzel kapcsolatban a moszkvai katonai blogok arról számoltak be, hogy orosz részről hiányzik a személyzet – idézi a DPA.

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint azonban az új tartalékosokat nem e hiányosságok pótlására használják fel, hanem a kiképzést követően a front hátsó állásaiba vetik be őket az utánpótlási útvonalak biztosítására.

Az orosz vezetés kijelentette, hogy minden tartalékos kiképzésen vesz részt bevetése előtt, hogy felfrissítse katonai ismereteit és készségeit. Szakértők becslése szerint a tartalékosok nagy részét két hónap múlva vetik be a harcba.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »