Megérkeztek a magyar diákokat támogató első sportszercsomagok a Felvidékre

Megérkeztek a magyar diákokat támogató első sportszercsomagok a Felvidékre

Potápi Árpád János csütörtöki komáromi látogatásának harmadik helyszínén részt vett a Nemzetpolitikai Államtitkárság által biztosított, a Komáromi járás magyarul oktatató intézményeinek juttatott sportszercsomagok átadásán.

Az ünnepségen elhangzott, a támogatás célja, hogy kiemelt figyelemben részesítsék az ifjú nemzedéket. A sportszercsomagok a magyar kormány ajándékaként érkeztek Felvidékre, ahol az a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség(SZMPSZ) stratégiai, szakmai felügyelete mellett kerülnek szétosztásra a magyar iskolák és diákjaik részére.

A Felvidéken elsőnek Komáromba érkezett meg az intézményenként 300 eurós ajándék, amelyet tegnap a Komáromi Területi Választmány 46 intézménye vehetett át képviselőiken keresztül. A többi 12 területi választmány iskolái október-november folyamán, szintén ünnepélyes keretek között vehetik majd át a sportszereket – hangzott el az átadáson.

Az első sportszercsomagok ünnepélyes átadása alkalmából Potápi Árpád államtitkár ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 2021, a nemzeti újrakezdés évében ne a hátrányait lássuk a történelmi szétszabdaltságunknak, hanem tegyünk meg mindent azért, hogy a 21. század nyertes évszázada legyen a magyaroknak.

Elmondta, az év folyamán a Kárpát-medence minden magyar iskolájába eljuttatják az ajándékcsomagokat, mintegy 1450 oktatási intézménybe. Az ajándék sportszercsomagok célja, hogy segítsék a gyerekek mindennapi sportolási lehetőségeit, hiszen a sport nemcsak az egészség megőrzésében segít, hanem személyiségformáló ereje is van: kitartásra és fegyelemre nevel – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Hírdetés

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke portálunknak elmondta, a magyar kormány ajándéka a magyarul oktató intézmények színvonalának és versenyképességének növelése céljából érkezett Felvidékre. Összesen a szövetség 13 területi választmányához tartozó 301 alap- és középiskola, szakközépiskola és gimnázium részére juttatják el az SZMPSZ szakmai és stratégiai partnersége mellett.

Fekete Irén beszédében köszönetet mondott az anyaországnak az oktatás-nevelés terén nyújtott nagylelkű támogatásáért, hogy a nemzet részének tekinti a határon túli magyar közösségeket, és kiemelt figyelmet fordít az ifjúságra is.

Keszegh Béla polgármester beszédében hangsúlyozta, a magyar kormány következetesen képviseli a határon túli magyarok érdekeit, erre az egyik legjobb példa a komáromi Eötvös utcai általános iskola teljes körű felújítása. „Rendkívül sok támogatást kaptunk a sportinfrastruktúra fejlesztésére, de a magyar kormány emellett odafigyel az utánpótlásra is” – mutatott rá.

A beszédeket követően a járás 46 magyar oktatási intézményeinek képviselői, diákjai személyesen vehették át a sportszercsomagokat Potápi Árpád államtitkártól és Czimbalmosné Molnár Évától, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztályának vezetőjétől.  Az ünnepélyes átadáson részt vett többek között Czibula Ádám, a BGA Felvidék igazgatója, az SZMPSZ elnökségének tagjai és városi képviselők is.

Az ünnepélyes átadó színvonalát emelte a Komáromi járás tehetséges sportolóinak és diákjainak műsora.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »