Megenyhültek a bányászok, sót már szállítanak a parajdi sóbányából

Megenyhültek a bányászok, sót már szállítanak a parajdi sóbányából

Ismét szállít sót a parajdi sóbánya, miután a Hargita megyei prefektus arra figyelmeztette a bányászokat és a bánya vezetőségét, hogy a sószállítás felfüggesztése nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Seprődi Zoltán, a sóbánya vezérigazgatója az Agerpres hírügynökségnek kedden azt nyilatkozta, hogy a sztrájkoló bányászok megértették a kialakult helyzetet és egyetértettek azzal, hogy elindítsák a partnerek által igényelt sószállítmányokat, azonban a kitermelés és a turisztikai tevékenységek továbbra is szünetelnek.

A vezérigazgató elmondta, a sztrájkoló vájárok küldöttsége délután Bukarestben tárgyal az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatójával, és reményei szerint olyan döntés születhet, amely értelmében szerdától visszaállnak munkába a bányászok.

Kelemen József szakszervezeti vezető szerint a termelést és a turisztikai tevékenységeket addig szüneteltetik, amíg nem tárgyalnak a Salrom igazgatójával, és amennyiben megegyeznek, szerdától ismét beindul a bányában a tevékenység. A szakszervezeti vezető azt is elmondta, azért is döntöttek a szállítások újraindítása mellett, mert a Salrom igazgatója tárgyalásra hívta a sztrájkolókat, és ha „ő adott nekik egy esélyt, akkor ők is adtak nekik egy esélyt”.

Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus is üdvözölte a bányászok döntését, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan ismét beindul a sóbányában a munka. A parajdi sóbánya vájárjainak sztrájkja csütörtökön robbant ki, akkor 55 bányász maradt tiltakozásul a tárnákban. A sztrájkolók később a bánya bejáratánál tiltakoztak, a hideg miatt pedig egy gyűlésteremben folytatták a sztrájkot. A tiltakozók a bérek közti egyenlőtlenségek megszüntetését, az alapfizetések 20 százalékkal való emelését és a vezetőség leváltását követelik.

Egyébként a parajdi sóbánya alkalmazottainak sztrájkja fennakadásokat okozott a közlekedésben, a Marosvásárhely utcáinak járhatóvá tételével megbízott vállalat ugyanis kifogyott sótartalékából. Cosmin Blaga, a megyeszékhely polgármesteri hivatalának szóvivője arról tájékoztatott, hogy az utóbbi napokban beállt hideg és havazás miatt az útkarbantartó vállalat kifogyott a sókészletéből, ami azért jelent gondot, mert mínusz 5 Celsius-fok alatt már ez az egyetlen valóban hatásos csúszásgátló. Cosmin Blaga hozzátette, keresik a gyors megoldást a sótartalékok feltöltésére. 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »