Megdöbbentő: többször is csattanhatott a Hableány és a Viking

Megdöbbentő: többször is csattanhatott a Hableány és a Viking

Akár többször, több ponton is ütközhetett az elsüllyedt Hableány és a Viking szállodahajó – erre következtet a kiemeléskor feltárt sérülésekből Götz Sándor hajóépítő mérnök, aki szerint csak a felszínre kerülés után derült ki, hogy a hajó két helyen is komolyan megsérült, ami még a kiemelést is nehezítette.

Hajós nyelven fogalmazva “hegymenetben” ütközött a Viking Sigyn szállodahajó és a Hableány sétahajó május 29-én Budapesten.

“A Hableány ment észak felé a pesti oldalon, és utolérte a Viking, olyan sérülést okozva rajta az orrával, ami miatt a Hableány elsüllyedt. Gyakorlatilag le lett taposva” – mondta el az InfoRádióban a kiemelés képeinek ismeretében Götz Sándor hajóépítő mérnök.

Arról, hogy észak felé tartó orral értek össze a hajók először, a víz alól mégis dél felé álló orral emelték ki a Hableányt, elmondta, ez egy víz alatti, 180 fokos bukfencet jelent.

“Amikor félig kihúzták, akkor kiderült, hogy nem egy helyen van ütközési nyom a hajón, hanem jobboldalt elöl az orránál, és baloldalt a tatnál. Nem lehet jelenleg eldönteni, hogy melyik sérülés volt az első és hogyan történt az eset, de mérésekkel meg lehet állapítani, hogy hajótól származik-e mindkettő” – mutatott rá Götz Sándor, aki szerint

az első seb biztosan hajótól származó sérülés, a hátsó nem.

Hírdetés

“Ha a hátsó nyom is hajótól származik, akkor meg kell találni a nyomát a szállodahajón, ezzel lehet világossá tenni, hogyan történt a folyamat, lehet, hogy többszörös összeütközésről van szó.”

Ki kell szerinte annak is derülnie, hogy irányíthatatlan volt-e a Hableány, és azért került-e a Viking Sigyn közlekedési vonalába, vagy más oka lehetett ennek.

“Ma az bizonyítható, hogy a szállodahajó többször hibázott, nem adott útjelet, sem figyelmeztető rádióüzenetet arról a Hableány felé, hogy előzni akar”

– fogalmazott még Götz Sándor.

Amikor a kiemelésnél megtalálták a hajó hátsó sérülését, beépítettek még egy hevedert attól tartva, hogy emelés közben széttörhet a hajó. A mérnök viszont mástól félt. “Abból, hogy az első sérülés súlyosabb, arra gondoltam, hogy megsérült a gerinc, és a hajó eleje szakad le.”

A hajóépítő mérnök szerint a Hableány akkor kerülhet vissza hajóként a vízre, ha az acélszerkezet manőverképessége és korrózióvédelme újra biztosítható, illetve ha gazdaságosan érdemes felújítani.

“De én úgy gondolom, hogy ha egy 70 éves hajó egy ilyen eseményen túlesett, teljes gépészeti, villamossági felújításon túl van, akkor is ritka, hogy újra járjon” – jelentette ki Götz Sándor.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »