Megdöbbentő beismerés a Roma önkormányzatban: nincs értelme folytatni, oszlassuk fel magunkat

Megdöbbentő beismerés a Roma önkormányzatban: nincs értelme folytatni, oszlassuk fel magunkat

Határozatképtelen volt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) csütörtöki rendkívüli közgyűlése, de a párperces tanácskozást követő sajtótájékoztatón több tag is jelezte: még a nap folyamán kezdeményezik újabb ülés összehívását.

A 47 tag közül 16-an írták alá a jelenléti ívet. A napirenden szerepelt volna Balogh János elnök (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma – MCF) visszahívása méltatlansági eljárás keretében, valamint az ORÖ gazdasági vezetőjének és hivatali vezetőjének a visszahívása. Hegedüs István (Lungo Drom), az ORÖ korábban félrállított elnöke a sajtótájékoztatón azt emelte ki: a jelenlegi vezetés nem vett komolyan csaknem húsz képviselőt, akik nem csupán azt kívánták megvitatni, mit tett hivatali ideje alatt a két hónapja megválasztott elnök, de azt is,

van-e lehetőség egyezségre a Híd a munka világába program keretében felvett 1,6 milliárd forintról.

Hozzátette: ekkora összeget az ORÖ nem tud visszafizetni, ráadásul vannak olyan programelemek, amelyeket teljesítettek, megvalósítottak (más meg elmutyizásra került – szerk.). Hegedüs megjegyezte: a most az ORÖ-t vezetők ellenzékben a szakmaiságot és a jövőképet hiányolták, de tevékenységükben ezek egyike sem fedezhető fel. Lakatos Oszkár (Lungo Drom) az eseményen jelezte: azt tervezik, hogy kezdeményezik a közgyűlés önfeloszlatását, mert a mostani körülmények között nincsen értelme a tevékenységüknek. Ezzel érdekes módon, akaratlanul is reflektált a Jobbik korábbi javaslatára, az ellenzéki párt szerint ugyanis az ORÖ összes ingó és ingatlan vagyonát haladéktalanul el kell kobozni, minden pályázatot haladéktalanul fel kell függeszteni, és egészen addig, amíg a felelősök nem ülnek rács mögött és a cigány közélet meg nem tisztul az Országos Cigány Önkormányzatot meg kell szüntetni Lakatos most azt is hozzátette:

baloldali érdekvédelmi szervezetek „életben tartják Farkas Flóriánt”.

Ez utóbbi azért különös mert Farkas Flórián a Fidesz országgyűlési képviselője, Orbán Viktor miniszterelnök megbízottja.  Frakciótársa, Vajda László szerint az önfeloszlatás ötlete „ösztönösen jött”, mivel az új elnök és csapata a meghirdetett összefogás helyett csak saját érdekeit képviseli, hivatali ideje alatt pedig szabálytalanságokat, törvénysértéseket követtek el. Hadházy Ákos az LMP antikorrupciós szakszóvivője erre mondta korábban, hogy ez nem cigánybűnözés, ehhez a Fidesz kellett. Mirkóczki Ádám a Jobbik szóvivője kijelentette:

„ezért a botránysorozatért pedig egy személyben Orbán Viktor a felelős, hiszen Farkas Flóriánt ő nevezte ki miniszterelnöki biztosnak, egyedül ő az, aki ezt állapotot megszüntetheti, de ezt nem teszi.”

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »