Megbüntették Clinton választási kampánycsapatát és a Demokrata Pártot

Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság (FEC) megbüntette Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt 2016-os kampánycsapatát és a Demokrata Országos Bizottságot (a párt vezető szervét), mert nem fedték fel, hogy ők finanszírozták 2016-ban a Donald Trump akkori republikánus elnökjelöltről készíttetett, lejáratónak szánt dosszié összeállítását – jelentette a Newsmax című jobboldali, és az Axios baloldali amerikai hírportál csütörtökön.

A dossziét egy Christopher Steele nevű volt brit hírszerző állította össze, és a többi között azzal vádolta meg benne Donald Trumpot, hogy aktívan együttműködik az orosz hírszerzés munkatársaival elnökválasztási győzelme érdekében. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a Steele-dossziéra hivatkozva hallgatta le titokban Trumpot és munkatársait, valamint indított nyomozást Trump kampánycsapatának oroszokhoz fűződő feltételezett kapcsolatairól.

A Steele-dossziéban foglaltakat azóta megcáfolták, s kiderült az is, hogy Clinton kampánycsapata finanszírozta közvetetten a dosszié összeállítását. A kampánycsapat és a DNC fizetett ugyanis a Perkins Coie ügyvédi irodának, amely felkérte a Fusion GPS kutatóintézetet, amely pedig felbérelte Steele-t.

Hírdetés

A FEC pénzbüntetést szabott ki: a DNC-nek 105 ezer dollárt, a Hillary for America kampánycsapatnak pedig 8 ezer dollárt kell fizetnie  a választási törvények megsértése miatt. Az amerikai törvények szerint ugyanis a politikai jelölteknek és támogató csoportjaiknak kötelességük nyilvánosságra hozni kampányköltéseiket és az 1200 dollárt meghaladó kiadások esetében részletesen fel kell tárniuk, hogy milyen célokra költötték a pénzt.

Donald Trump volt elnök közleményben reagált a Szövetségi Választási Bizottság döntésére. „Ezt a korrupciót még csak most kezdik feltárni” – fogalmazott, s egyben feltette a kérdést: „hová menjek, hogy visszakapjam a reputációmat?”.

Trump egyébként a múlt héten beperelte Hillary Clintont és mintegy tucatnyi munkatársát, mert azt állították róla, hogy a 2016-os választási kampány idején oroszokkal játszott össze.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »