Megbukott a Nemzeti Rendőrség Ukrajnában?

Hatija Dekanoidze, a Nemzeti Rendőrség vezetője kijelentette, hogy Ukrajnában megnövekedtek a lopások, a feltárt ügyek száma pedig a múlt évhez viszonyítva a felére csökkent.

Dekanoidze az Lb.ua internetes kiadványának elmondta, hogy 2016-ban kétszer kevesebb bűnügy lett lezárva, mint 2015-ben. Véleménye szerint ez több tényezőnek köszönhető, például az ukrajnai szociális-gazdasági helyzetnek.

A rendőrség vezetője kijelentette, hogy a bűncselekmények növekedése 2013-tól tapasztalható, nem pedig az elmúlt hat hónapban, vagy a Nemzeti Rendőrség megalakítása óta nőtt meg a bűnesetek száma.

„ Az országban sem a gyilkosságok, sem pedig a súlyos bűncselekmények száma nem növekedett. Növekedett viszont a lopások száma, 30 százalékkal, ami az emberek szociális-gazdasági helyzetével magyarázható. A másik fontos tényező, hogy az emberek könnyebben jutnak fegyverekhez. Van egy fontos momentum, melyre szeretném felhívni a figyelmet: nem zárjuk le az ügyeket.” – jelentette ki Dekanoidze.

Az Ukrán Nemzeti Rendőrség vezetője kijelentette, hogy jelenleg még nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor tudják csökkenteni a bűncselekmények számát.

Az utóbbi időben Ukrajnában, de különösen Kijevben egyre többször használnak lőfegyvereket a bűncselekményekhez, egyre több bejelentés érkezik a rendőrséghez lopásokról is Ukrajna különböző területeiről – írja a RIA Novosztyi.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Khatia Dekanoidze, Ukrán Nemzeti Rendőrség, ukrán rendőrség, Ukrajna, ukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »