Megbénította Budapestet a kínai delegáció látogatása

Teljesen megbénult Budapest közlekedése a kínai delegáció látogatása miatt. A szakértők szerint indokoltak a biztonsági intézkedések, de nem kell terrortámadástól tartani. Ma teljesen lezárják a Lánchidat és több közeli utcát is.

A Hír TV élő adása alatt szabálytalanodott egy autós. Akkora volt a dugó Budapesten a Hungária körúton, hogy a járdán kerülte ki a kocsisort. A Kína–Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt számos útszakaszt zártak le, több helyen a tömegközlekedést is korlátozták.

Szakértők szerint nem szokatlanok az erőteljes biztonsági intézkedések, hisz a kínai miniszterelnök szerepel a világ legvédettebb embereinek listáján, ennek ellenére terrorcselekménytől nem tartanak.

„Kínában a muszlim szeparatisták Kelet-Turkesztánban szoktak merényleteket végrehajtani és most már külföldön is fogtak ujgur származású terroristát, de Magyarországon olyan kicsi az ujgur kommuna, és általában olyan helyeken szoktak robbantani a külföldiek, ahol van egy jelentős kommunájuk, nem hinném hogy most terrorfenyegetettség lenne. De nemcsak a kínai miniszterelnök van itt, hanem 16 másik ország kormányfője is, tehát én is nagyon nehezen jutottam be a munkahelyemre, de hogyha fenn akarunk lenni a térképen, akkor időnként muszáj ilyeneket bevállalni” – fejtette ki Salát Gergely, Kína-szakértő.

Egy ország vezetősége nem engedheti meg, hogy ilyen magas rangú politikai vendégek esetén, ne a legszigorúbb protokoll lépjen érvénybe – teszi hozzá a Hír TV-nek nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő.

„Fokozott figyelemmel kísérik a rendőri erők korábban, a nemzetbiztonsági szolgálat jelenleg is az egész konferencia előkészítését. A külföldi delegációk miatt, különböző helyszínek jönnek számításba, a szállodáktól kezdve a különböző találkozók színhelyéig, tehát ez gyakorlatilag az egész várost érinti” – mondta Kis Benedek József.

Szerdáig van lezárva egyebek mellett a Lánchíd és a Pesti alsó rakpart is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »