Megbénította a miskolci vasútvonal forgalmát egy agresszív utas

Háromnegyed órára megbénította a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal forgalmát péntek reggel egy agresszív utas, akit végül a rendőrök vittek el.

A Mávinform sajtóügyeletese, Kavalecz Imre közölte: a dühöngő utas miatt a Miskolcról a budapesti Keleti pályaudvarra tartó személyvonat 45 percet várakozott Rákoscsaba megállóhelyen.

Mivel a másik vágányon folyamatos vágányzár van, a Budapest–Miskolc vonalon arra közlekedő valamennyi vonat várakozni kényszerült.

A történtek miatt a Keleti pályaudvarról Miskolcon át Kassára közlekedő Rákóczi InterCity is később érkezik meg az útvonalán lévő állomásokra.

Az utas előállítása után újraindult a vonatforgalom, a menetrendszerű vasúti közlekedés fokozatosan áll helyre – tette hozzá Kavalecz Imre.

(MTI)

Frissítés: "kést rántott, mert úgy érezte, a jegyvizsgáló megtámadta"

Az Index megkereste a BRFK-t, hogy mit tett az utas, ami miatt leállt a teljes forgalom. A rendőrség szerint nem volt jegye, és nem volt hajlandó együttműködni.

Ugyanakkor a MÁV által említett agresszióra nem kaptak választ, a rendőrség szerint a "kiérkező járőrök bűncselekményt nem állapítottak meg". A férfit igazoltatták, majd előállították a Rákoscsaba-Újtelep vasútállomásról a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányságra, és szabálysértés miatt feljelentést tettek ellene.

A cikk megjelenése után a MÁV arról tájékoztatta a lapot, hogy ennél azért több történt:

„Először szidalmazta, majd megfenyegette a járaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgálókat. A vonaton utazott néhány civil ruhás rendőr, ők avatkoztak közbe. A MÁV szerint a férfi kést rántott, "mert úgy érezte, a jegyvizsgáló megtámadta őt".


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »