Megáldották a budapesti Szent Ferenc Kórház új kápolnáját és rendelőit

Megáldották a budapesti Szent Ferenc Kórház új kápolnáját és rendelőit

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szeptember 10-én ünnepi szentmise keretében áldotta meg a budapesti Szent Ferenc Kórház új kápolnáját és háziorvosi rendelőit a II. kerületi Széher úton.

A kórházat az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció nővérei alapították 1935-ben, az akkori elöljárónő, Kuczera Flóra anya kezdeményezésére. Az intézmény vezetőin, orvosain, betegein kívül az átadáson részt vett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Láng Zsolt, a kerület polgármestere, valamint a közelebbi és távolabbi plébániák papjai is, de a határon túlról is érkeztek a kórházat alapító Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció nővérei. A teljes építkezés állami, európai uniós, önkormányzati, egyházi és saját erőforrásból valósulhatott meg, de a fejlesztéshez a magánszemélyek adományai mellett a kongregáció saját vagyonával, illetve ingatlanja rendelkezésre bocsátásával is hozzájárult.

Erdő Péter bíboros homíliájában az evangéliumi részhez kapcsolódóan Zakeusról beszélt. Elmondta, Zakeus szeretett volna beszélni Jézussal, remélte, hogy közelről láthatja, ezért mászott fel a fára. Jézus ezt megérezte, és bekéredzkedett hozzá vacsorára. Zakeus pedig mindezt átélve megváltoztatta az életét. Ez ennek az evangéliumi résznek a legfontosabb mondanivalója: Zakeus Jézus közelségének a hatására új emberré lett. „Ünnepélyes, jelentős nap ez a mai – hangsúlyozta homíliája végén a bíboros. Amikor itt, a Szent Ferenc Kórházban kápolnát áldunk meg, arra gondolunk, hogy Jézus itt is, ebben az emberi kézzel épített hajlékban is otthon akar lenni. Azért akar ideköltözni, hogy reményt adjon, hogy segítsen rajtunk. Mindnyájan tudjuk, hogy Egyházunkban nagy a paphiány, nem tudunk minden kórházhoz külön lelkészt küldeni. De maga Jézus, az ő személyes jelenlétével az Eucharisztiában, közel akar lenni a beteg emberekhez és mindazokhoz, akik az ő érdekükben fáradoznak. Az Oltáriszentség előtt végzett imádság legyen kiapadhatatlan erőforrás mindannyiunk számára. És legyen a szentségi Jézus eledelünk, testünk és lelkünk tápláléka életünkben, betegségeinkben és abban az órában is, amikor a leghosszabb útra készülünk.

Köszönet és elismerés illeti mindazokat, akik ennek a kápolnának a létrejöttét lehetővé tették, akik hozzájárultak, hogy itt a lelkipásztorkodás ne csupán vigasztaló szót jelentsen, hanem magának Krisztusnak az ellenállhatatlan erejét közvetítse az emberek felé. Lakjék köztünk az Üdvözítő mindennap, és árasszon el minket áldásával!” – zárta beszédét Erdő Péter bíboros.

Hírdetés

A szentmisét követően Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédében kiemelte: a szeretetből levezethető gyógyítás Krisztussal kezdődött, aminek lényege az együttérzés, az embertársakon való segíteni akarás.

A Szent Ferenc Kórházba zömmel olyan betegek érkeznek, akik számára betegségükből adódóan kiemelten fontos a mentális, illetve lelki támogatás, hiszen a kardiológiai betegséggel küszködőknek rendszerint valami már egyszer és mindenkorra hiányzik az egészségükből, és ezzel a hiánnyal kell együtt élniük. A kórház szakemberei rehabilitációs munkájuk során ezt kiemelten szem előtt tartják. Ezt szolgálja mostantól az egészségügyi intézmény új szárnyában megáldott, Szűz Máriáról, az Egyház Anyjáról elnevezett kápolna is.

Fotó: Bókay László

Bókay László/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »