Megalakult a Nemzeti Tőkeholding

A november 17-én megtörtént bejegyzésével megalakult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. Az intézmény felállításával egy központilag irányított, hatékony, állami hátterű finanszírozási rendszer jön létre, amely hozzájárul, hogy mintegy 1000 milliárd forintnyi új forrás kerüljön a gazdaságba – jelentette be keddi közleményében Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.

Hírdetés

A Nemzeti Tőkeholding Zrt. vezetésére Katona Bencét, a Hiventures Zrt. vezérigazgatóját kérte fel a miniszter, aki a tőkeholding vezetőjétől elvárja, hogy tegye hatékonyabbá és eredményesebbé az állami hátterű tőkealapok működését, és olyan keretrendszert működtessen, amely érdemben járul hozzá a hazai vállalkozások fejlesztéséhez és megerősítéséhez, a külföldön eszközölt befektetések elősegítéséhez, továbbá a magyar gazdaság teljesítményének növeléséhez.
   
Közleményében Nagy Márton kitért arra, hogy az elhibázott szankciók szerte Európában próbára teszik a vállalkozásokat és soha nem látott nyomás alá helyezték a nemzetgazdaságokat. A recesszió elkerülése, a teljes foglalkoztatottság megőrzése, valamint a családok megvédése érdekében a magyar kormány eddig 11 pontból álló akciótervet dolgozott ki, amelyben szerepelt a tőkeholding alapítása.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »