Még várják a jelentkezőket a lévai mentálhigiénés szakirányú továbbképzésre

Még várják a jelentkezőket a lévai mentálhigiénés szakirányú továbbképzésre

Mint már korábban beszámoltunk róla, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem és a Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség a Lévai Református Egyházközséggel együttműködve szeptemberben a mentálhigiénés szakirányú továbbképzés újabb évfolyamát indítja el Léván.

Részben a koronavírus-járványra való tekintettel április 30-ig meghosszabbították a jelentkezés határidejét.

Mint Nt. Szathmáry Zsuzsanna, a Szlovákiai Mentálhigiénés Közösség vezetője, garamkálnai református lelkész a Felvidék.ma-nak kifejtette:

Mint hozzátette: március végéig már harmincöten jelentkeztek a hiánypótló felnőttképzésre. „Szép számmal érkeztek eddig a jelentkezők, nagy létszámmal indíthatjuk el a képzést szeptemberben” – jegyezte meg a továbbképzés felvidéki koordinátora.

A képzési alkalmak félévente ötszöri kétnapos intervallumban, péntekenként és szombatonként valósulnak meg. A képzés négy félévet foglal magába, melynek végén mentálhigiénés segítő szakember címen oklevelet kapnak.

Hírdetés

Mint a lelkésznő már kifejtette portálunknak:

A képzés pénzdíjas, a hallgatói költségtérítés 40 000 Ft.  – közel 130 € félévenként, mely magában foglalja a 150 órás önismereti csoportmunka költségeit is.

A képzés folyamatában hangsúlyosan jelenik meg az önismeret; az emberi kapcsolatok, családok, közösségek működése, dinamikai sajátosságai; a különböző lelki jelenségek felismerése és az ezekhez kapcsolódó cselekvési stratégiák kialakítása; a hivatásgyakorlásból adódó nehézségek, konkrét helyzetek feldolgozása; a segítői eszköztár bővítése; hosszú távú, támogató kollegiális kapcsolatok építése, szakmai tapasztalatok megosztása; saját hivatásunk terepén és saját kapcsolatainkban való tudatosabb és kompetensebb jelenlét – vázolta fel Szathmáry Zsuzsanna.

A képzés szakfelelőse dr. Kiss Paszkál intézetvezető, egyetemi docens, szakvezetője pedig dr. med. Grezsa Ferenc egyetemi adjunktus.

A jelentkezésről további részletek ITT olvashatóak.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »