Még több magyar katonaiskola jön a HM szerint

Még több magyar katonaiskola jön a HM szerint

Biztató híreket közölt a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Népszava kérdésére. A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvédközépiskola és kollégium, illetve honvédkollégium kezdi meg működését Magyarországon.

A lap keddi cikke szerint a tárca azt is jelezte: a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, mindössze a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy “az iskola katonai szervezet által történő támogatása” biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség megvalósuljon.

Hírdetés

Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték csatlakozási szándékukat. A 2019/2020-as tanévben több mint 2000 diák vett részt emelt szintű honvédelmi nevelésben – írta a Népszava.

(Elemi.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

The post Még több magyar katonaiskola jön a HM szerint appeared first on Szent Korona Rádió.


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »